Nem a megszorítás az egyetlen működő megoldás

Nem elég csak klasszikus értelemben vett megszorításokkal kezelni az európai gazdasági válságot, hanem figyelembe kell venni az egyes országok sajátos helyzetét is.

A mintegy ötven újságíró részvételével rendezett vita indítójában Benjamin Angel, az Európai Bizottságnak a közös európai valutával foglalkozó szakértője azt hangsúlyozta, hogy a 2008 óta tartó válságkezelés miatti megszorításokkal szemben – amelyeknek szerinte nincs alternatívája – jól érzékelhető a fáradtság. Úgy vélte, hogy az európai gazdasági kormányzás megerősítése mellett elengedhetetlenné vált a nemzeti parlamentek minél tevékenyebb részvétele, valamint az állampolgárok bevonása a döntéshozatalokba azért, hogy az emberek ne azt érezzék, hogy Brüsszelben kihagyják őket a demokratikus folyamatokból.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hozzászólásában arra emlékeztetett, hogy a közép-kelet-európai régió képviselőiként Magyarország és Lengyelország az elmúlt évben az Európai Unió soros elnökeként jelentős szerepet játszott – határozottságával és professzionalizmusával – a gazdasági válságkezelésben, s teljes mértékben bizonyította európai elkötelezettségét.

Elmondta: a magyar kormány teljesen új és átfogó megközelítéssel fogott a válságkezeléshez. Tény, hogy Magyarországot jobban sújtotta a válság, mint más uniós országokat, de ennek – mint utalt rá – részben a megörökölt helyzet is az oka. Úgy vélte, hogy Magyarországnak olyan problémákkal kellett megküzdenie, amelyekkel a legtöbb uniós ország még csak a jövőben fog szembesülni. Példaként említette a másfél év alatt elfogadott 360 törvényt, valamint az alkotmányos és strukturális változásokat a nyugdíjreform, a munkahelyteremtés vagy a közoktatás átalakításában.

„Magyarországot egyszerre érinti az Európát is sújtó pénzügyi és gazdasági válság, s azok a specifikusan magyar történelmi problémák, amelyeken túl kellett lépni” – hangsúlyozta Kovács, aki szerint már érzékelhetőek Magyarországon az eredmények.

Kifejtette, hogy a magyar kormány az elmúlt 18 hónapban szisztematikusan számolja fel azokat a struktúrákat, amelyek újratermelték az államadósságot és növelték a deficitet. Ennek a folyamatnak a megváltoztatására a szigorúan fiskális politika azonban nem lehet az egyetlen megoldás, hanem ahhoz a gazdasági növekedés beindítása, valamint a nagyobb foglalkoztatás elérése is elengedhetetlen feltétel. Ennek a három elemnek az elegye minden országban alkalmazható a helyi sajátosságok figyelembevételével, s egyúttal meg is oldhatja az adott országnak a problémáit – tette hozzá.

Európa jövőjét illetően Kovács kifejtette: az Európai Unió erőssége mindig is a sokszínűség és a folyamatos változás volt, s az intézményrendszernek is ezt a dinamikát kell követnie a sikeres kiúthoz. Véleménye szerint anélkül, hogy előre tisztáznánk, milyen irányban szeretnénk megoldani a válságot – amely szavai szerint egy paradigmaváltással felérő, pénzügyi, gazdasági és strukturális elemekkel teli problémahalmaz –, nem lesznek jók a megoldások. „A mi felfogásunkban nem egy vergődő, döntésképtelen Európára van szükség, hanem olyanra, amely gyorsan tud jó, és a jövőbe mutató döntéseket hozni” – mutatott rá.

Lengyelország részéről Danuta Hübner, az Európai Bizottság korábbi biztosa elismerte, hogy az európai válságkezelésben számos hiba történt, amelyhez szerinte „több fantáziával” kellett volna hozzálátni. Görögország esetében például Európa késve reagált, s a megszorításokat tekintve prioritásnak, megfeledkezett arról, hogy a társadalmi és a szociális kérdéseket is kezelni kell, különben „az emberek nem látják az alagút végét”.
Hübner szerint a pénzügyi válság első hulláma azért kímélte meg Lengyelországot, mert a bankszektor szigorú felügyelet alatt állt, de a 3-4 százalékos gazdasági növekedés a válság nélkül akár 8 is lehetett volna. Ezt követően az állami kiadások lefaragása volt Varsó számára a válságkezelés fő eszköze. Összességében optimistának nevezte magát a válságkezelés hatásait illetően, s jelezte, hogy az uniós lengyel elnökség a minél erősebb és ellenállóbb, önálló eurózóna érdekében tevékenykedett. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szerencsés, ha mindez egy többsebességű Európában valósul meg.

Taaiva Roivas, az észt parlament Európa-ügyi bizottságának elnöke úgy vélte, hogy Európa egyáltalán nem az euró válságával, hanem kizárólag adósságválsággal küzd. Példaként említette, hogy Észtországnak nincsenek külső adósságai, a tavalyi költségvetést többlettel zárta a balti állam, s miután nem kell az adósság utáni kamatokat fizetnie, a költségvetés 100 százaléka tényleges kiadásokra fordítható. Szerinte az sem igaz, hogy Európa fáradt a megszorításoktól, mert 23 uniós országban még tavaly is növekedtek az állami kiadások, s csak négy ország tartja be szigorúan az uniós szerződésekben foglalt gazdasági kritériumokat. Ő is úgy vélte, hogy a kiadáscsökkentés és az adóemelések mellett új megoldásokat kell találni a válságkezelésre, például eltörölni az adókedvezményeket.

A cseh és a szlovák helyzet kapcsán Jacques Rupnik francia politológus arról beszélt, hogy az európai kérdések mindkét országban koalíciós válságot okoztak, de míg a csehek a brit irányvonalat követve inkább kivonulnak az európai együttműködésből, a gazdaságilag sikeresebb szlovákok még keresik a helyüket.