Üzenetében Obama kiemelte, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása óta „fontos előrehaladást ért el a többnemzetiségű, többpárti és toleráns demokrácia kiépítésében”.
„Az ön szerepvállalása és erőfeszítései – amelyek a további politikai és gazdasági reformokat, valamint a jogállamiság megerősödését szolgálják – szilárd meggyőződésem szerint hozzá fognak járulni ahhoz, hogy Koszovó teljesen beilleszkedjen az euroatlanti közösségbe” – hangsúlyozta Obama.
Miután a belgrádi kormánnyal hónapokon át folytatott státustárgyalások megbuktak, Koszovó az Egyesült Államok és az uniós országok többségének támogatásával 2008. február 17-én kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. A tartomány egyoldalúan kihirdetett függetlensége – Szerbia megítélése szerint – ütközik az ENSZ BT 1999. június 10-én elfogadott, 1244-es számú határozatával, amely elismerte az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság – amelynek a mai Szerbia a jogutódja – területi egységét.
Az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága 2010. július 22-én kelt tanácsadó véleményében úgy foglalt állást, hogy Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal, s nem sérti az ENSZ-határozatokat sem. „A nemzetközi jogi normák nem tartalmaznak semmilyen olyan aktív jogi szabályozást, amely korlátozná a függetlenségi nyilatkozatokat. Következésképpen a bíróság úgy határozott, hogy a 2008. február 17-i függetlenségi nyilatkozat nem sértette meg a nemzetközi jogot” – állapította meg a bíróság. Koszovó függetlenségét eddig 87 ország ismerte el.