A népirtás hivatalosan nem lehet vita tárgya. 2001 óta legalábbis Franciaországban senki sem állíthatja jogi következmények nélkül, hogy a Török Birodalom katonái nem öltek meg majd egymillió civilt országukban. A törökök által 200-300 ezerre, a tudományos álláspont alapján 1-1,5 milliósra becsült népirtás áldozatai örmények voltak. Az eseményeknek filmek sora állít emléket, többek között Elie Kazan is rendezett a témában. A népirtásról könyvek is készültek: a Franz Werfel által megírt A Musza Dagh negyven napja meztelen valóságában adja vissza heteken át tartó tragédiát.
Kampányfogás lett a tömeggyilkosságból
2012 telén azonban az emlékezés helyett egészen más célok vezérelték azt a törvénymódosító javaslatot, melyet tavaly decemberben nyújtottak be a parlamenthez, állítja egy nemrég napvilágot látott IDEA-elemzés. A tervezet értelmében a genocídium tagadása egy év börtönnel és 45 ezer eurós bírsággal büntetendő. Az IDEA szerzője egyszerű kampányfogást lát a törvényjavaslatban.
2012 áprilisában és májusában elnökválasztást tartanak Franciaországban. A végeredmény nem csupán azért kiszámíthatatlan, mert Nicolas Sarkozy regnáló elnök még nem is jelezte indulási szándékát. A szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen támogatottsága tengerként hullámzik, legutóbb például azt is megkérdőjelezték, össze tudja-e gyűjteni az induláshoz szükséges megfelelő számú támogatói aláírást. A szocialista Francois Hollande komoly esélyekkel vág neki az ütközetnek, de amellett, hogy országszerte nagy kedveltségnek örvend, teljesen ellentmondásosan a népszerűtlenségi listán is bekerült az első hatba.
„Sarko” kijátszotta az örmény kártyát
Nicolas Sarkozy, ugyan még nem is hivatalos jelölt, néhány hónapja aktívan kampányol. Korábbról is ismert ütőkártyája, a nacionalizmus ezúttal azonban akár diplomáciai konfliktushoz is vezethet. A genocídiumtörvény legalábbis próbára teszi a Törökországgal fennálló amúgy is törékeny viszonyt. „Januárban ugyan áldásukat adták a képviselők a javaslatra, azonban hatvan szenátusi honatya az alkotmánytanácshoz fordult, szerintük ugyanis az nem összeegyeztethető az alaptörvénnyel” – magyarázza megkeresésünkre Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. Ezek szerint tehát a törvény március elejéig a levegőben lóg. A szakértő szerint a tanács nagy valószínűséggel talál majd problémás pontokat a törvényben. A szólás szabadságát féltve őrző francia bírák nem fogják engedni, hogy a forradalom egyik alapvívmányát kérdőjelezze meg a genocídium megítélése.
– Ha mégis hatályba lépne a törvény, az több nemzetközi problémát vetne fel – folytatja Fejérdy. Franciaország nem az első olyan ország lenne, mely hasonló rendelkezést hoz. Svájcban 2005 óta szankcionálják a népirtás létének tagadását. Először hatalmas botrány robbant ki, néhány hónappal később megnyugodtak a kedélyek, és a törökök is lecsillapodtak. Rövid távon biztosan elhidegülés következne be Párizs és Ankara között, évekre azonban valószínűleg nem mérgesedne el a viszony.
Amikor 2001-ben Franciaország elismerte a népirtás tényét, a genocídiumot konzekvensen tagadó Törökország kemény gazdasági szankciókkal válaszolt. A szakértő nem tartja valószínűnek, hogy megismétlődhetnek az események. Ugyanakkor érdekes kérdés, hogyan alakulhat a holokauszttagadás jogi szankciója. Annak tagadása ugyanis jelen állás szerint büntetendő cselekmény, viszont ha egy népirtást „visszadob” az alkotmánytanács, akkor akár a holokauszttal kapcsolatos álláspont is módosulhat. Miután a francia–izraeli kapcsolatok szintén nem felhőtlenek, amióta Párizs több kérdésben is kiállt a palesztinok mellett, a legrosszabb végkifejlet esetén újabb diplomáciai szakadék kapujában állhatunk.
Szimplán pártpolitika?
Az IDEA elemzése szerint az „örmény kártyát” Sarkozy kizárólag belpolitikai, konkrétabban kampánycélokra használja. A puszta politikai szándékot támasztja alá, hogy az akkor még jobboldali többséggel bíró szenátus 2011 májusában elutasította a Szocialista Pártnak az örmény népirtás tagadásának büntethetőségéről szóló javaslatát. „Sarko” lépése a szerző véleménye alapján beleillik a korábbi évek húzásainak sorába. A bolgár ápolónők kimentése a líbiai börtönből Air France-gépeken, a Párizs közepén sátorozó „líbiai diktátor” megdöntése mind ennek bizonyítéka. Azóta, hogy az elnök 2007-ben nyíltan kimondta, Törökországnak nincs helye az unióban, biztossá vált, hogy a két államfő nem fog egymás tenyeréből enni az elkövetkező időszakban. Claude Gueant belügyminiszter múlt szombaton szintén egyértelműen fogalmazott: „A szocialistákkal ellentétben úgy gondoljuk, hogy nem minden civilizáció egyenrangú.” Az üzenetek szinte egyértelműen az elnökválasztási kampány finisében hezitáló szélsőjobboldali szavazóknak szólnak. Vagy mégsem?
„Az örmény népirtás elítélésének kártyájával az elnök egyfelől a (szélső)jobboldali szavazókat is elszédítheti, de a középre tendálók közül is nyerhet voksokat. Ezenfelül azonban a javaslat emberi jogi kérdéseket is felvet, amely elsősorban a baloldalt és annak táborát foglalkoztatja. Így tehát az sem kizárt, hogy Sarkozy egy-két bizonytalankodó szocialista szavazatot is elcsíphet – von mérleget a külügyi intézet szakértője, aki szerint teljesen nyílt a „játszma”. Megjósolhatatlan, hogy Sarkozy mennyi szavazatra számíthat ezekből a táborokból, már persze ha elindul a választáson.
Ami bizonyos, a Sarkozy-akció első reakciójaként a török sajtó genocídiumnak minősítette a franciák algériai bűneit. Az észak-afrikai ország újságírói lelkesen csatlakoztak a „kezdeményezéshez”. Ez persze még nem jelent szakítást Franciaországgal, az viszont bizonyos, hogy Párizs továbbra sem véli úgy, hogy Európának szüksége lenne Törökországra mint hiteles tárgyalópartnerre az iszlám világgal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!