Tízmilliók maradtak magukra

A legnagyobb családi ünnep, a holdújév után a vándormunkások visszatértek munkahelyeikre Kínában.

A vidék, a falvak lakói többnyire kelet-kínai, dél-kínai és megannyi más városi, város környéki gyárban, üzemben, építkezésen kapnak munkát. Varrodákban, összeszerelő üzemekben, gyárakban, bányákban, éttermekben és természetesen az út- vasútépítéseken, házak építkezésein. Többnyire betanított, segédmunka az, amit végeznek. Ők építik a metropolisokat, állítják elő az iPhone-okat, szerelik a Suzukikat; másutt ők gyúrják a tésztát, szolgálnak fel heti hét napon, talpalnak napi 10-12 órát. Ők az alkalmi hordárok, a mindenes szerelők, a háromkerekű fülkés motor-taxik sofőrjei és az autómosók. Ők azok, akik bodegákban, munkásszállón, néhány négyzetméteren összezsúfolódva ágybérletben hálnak, komfort nélkül. Havi 25 ezer, 42 ezer, vagy túlmunkával 60 ezer forintért, esetenként ennek a duplájáért.

A kínai médiában gyakran foglalkoznak velük, hátrányos helyzetükkel, kiszolgáltatottságukkal, elesettségükkel, megfelelő érdekvédelmük, képviseletük hiányával. Azzal, hogy ha gyermeküket magukkal viszik, probléma számukra az óvoda, iskola, vagy hogy az egészségügyi ellátásuk nem létező társadalombiztosításuk miatt megoldatlan. Azzal is, hogy országszerte összességében jüan százmilliókkal tartoznak nekik munkaadóik, vagy volt alkalmazóik, mert becsapták, elzavarták őket, vagy mert tönkrement a cég. Ők pedig futhatnak a pénzük után.

Tavaly néhányan sírárkot ástak egy szántóföldön és beleálltak. Amíg társaik hányták rájuk a földet, elmaradt bérüket követelő táblákat tartottak a magasba. Élve eltemetve – szólt a kiáltás. Az esetek túlnyomó részében a felelősöknek bottal üthetik a nyomát, s a helyi kormányzat kénytelen a köz zsebébe nyúlni: kártalanít, mielőtt az emberek végleg elveszítenék a türelmüket. A háttérben természetesen mindig ott a nyomás: a család, az idős szülőkre hagyott gyerek(ek), a jövőt biztosító megtakarítások előteremtése. Egy nemrég közölt riportban a még szoptatott csecsemőt és hétéves testvérét hagyták hátra a szülők egy közép-kínai, Hupej (Hubei) tartományi faluban, hogy ne veszítsék el sencseni (Shenzhen) állásukat. Mint a nagypapa elmondta, a szülők 9 éve kezdték a vándoréletet. A helyi elöljáró szerint a 380 lelkes település lakóinak közel a fele dolgozik távol a szülőhelyétől. Kiderült az is, a pénzből, amit munkájukkal keresnek, sokat költenek az otthonukra, s ez meg is látszik már a falu arculatán.

A meghozott áldozat nagy része a szülői „gyermektelenség” ideiglenes vállalása. Csak Hupej tartományban 1 millió 400 ezer gyerek cseperedik fel szülők nélkül, hasonló körülmények között. Némileg szükségtelenül, de az idézett összeállításban egy pszichológussal igazoltatták: a szülői szeretet nélkül felnövő gyerekek körében különböző lelki problémák jelentkeznek.

Vannak olyanok is, akik viszonylag stabil állással rendelkeznek, s magukkal viszik a gyereküket – így fordul elő például, hogy odahaza csodálkoznak rajta, ha a gyermek a szülőhelyétől idegen tájszólással beszél. Sokan próbálnak meg a városokban megtelepedni, s haza már lényegében csak látogatóba járnak. Egyre többeknek egyre kevesebb a kötődése a vidéki, mezőgazdasági munkához, s a várost megismerve vonzóbb, színvonalasabb életet remélnek, elsősorban a gyermeküknek. Ott az oktatás színvonala is jobb, mint a falu, vagy a megye intézményeiben.

Ez is a magyarázata annak, hogy 2011-ben először haladta meg a városi lakosság száma a vidékiét Kínában. A tavalyi statisztikai adatok szerint közel 691 millióan számítottak már városlakóknak, ami a teljes népesség 51,27 százalékát jelenti. Egy közelmúltbéli felmérésből kiderült, az ország összes – mintegy 145 millió – vándormunkásának az 58,4 százaléka az „új generáció”, az 1980 után születettek. A megkérdezett fiataloknak mindössze 4 százaléka válaszolt úgy, hogy szándékában áll a szülőhelyére visszatérni.