Mint az eseményről beszámoló madridi BBC-tudósító hozzátette, nem elszigetelt esetről van szó, hanem egy országos mozgalom küzd a kilakoltatások ellen Spanyolországban.
A dél-európai országban a rekordokat döntő munkanélküliség és az évek óta stagnáló gazdaság mellett az egyik legsúlyosabb problémát a hitelüket visszafizetni képtelen lakástulajdonosok jelentik, akiktől a bankok visszaveszik az ingatlanjaikat. A válság kezdete óta több mint 150 ezer ingatlant foglaltak le a bankok, ebből 50 ezret a tavalyi év első kilenc hónapjában vettek el tulajdonosaiktól a spanyol hatóságok.
Fizetésképtelenség szempontjából a legveszélyeztetettebb helyzetben a fiatal párok és a bevándorlók vannak, őket érintik leginkább a kilakoltatások. A spanyol takarékszövetkezetek konföderációjának (CECA) információi szerint egyébként csak az adósok egy elenyésző része, mindössze 2,5 százalék nem tudja fizetni a tartozását.
„A lakhatás nem luxus, hanem alapvető emberi jog kellene, hogy legyen” – mondta BBC-nek Ronale de la Cruz 48 éves dominikai bevándorló, akinek péntek reggel a segítségére siettek a tüntetők. „Én csak egy vagyok a sok közül. Ha ma a bank úgy dönt, hogy szociális lakást juttat nekem, azzal nem oldódik meg semmi. Ez a probléma egyre több embert érint” – hangsúlyozta Cruz, aki egyébként a demonstráció hatására nyolc nap haladékot kapott a bankjától, hogy családjával együtt kiköltözzön a lakásból.
A rendszeres kilakoltatások azért is váltanak ki felháborodást, mivel Madridban – de más spanyol nagyvárosokban is – lakások ezrei állnak üresen. Sok nagy építőipari beruházás a válság miatt félbemaradt, így például Madrid vonzáskörzetében egész szellemvárosok alakultak ki befejezetlen, gazdátlan lakóépületekből.