A Kommerszant című orosz lap híradása szerint Vitta Vlagyimirova, a Választók Ligája nevű szervezet aktivistája a központi választási bizottságot is felszólította, hogy a legfelsőbb bíróságnál indítványozza az orosz kormányfő elnökjelölti regisztrációjának törlését.
Blogjában azt írta, a lépésre azután határozta el magát, hogy ismertté vált: a miniszterelnök ezer rubelt (mintegy 7,5 ezer forint) adott a támogatására meghirdetett február 4-i moszkvai nagygyűlés szervezőgárdájának, a rájuk kirótt bírság fedezésére.
Márpedig „a törvény szerint az elnökjelöltek nem adhatnak át fizetőeszközöket választóknak más célra, mint szervezési munkák elvégzésére”.
Vlagyimirovának nincsenek illúziói a várható döntéssel kapcsolatban. Az „elutasítás indoklásául felhozott érveknek azonban feltétlenül jelentősége lesz, törje csak a fejét a központi választási bizottság és a főügyészség azon, hogy milyen különleges igazolást találhat erre a banális megvesztegetésre” – írta. A március 4-i elnökválasztás után is „lesznek még választások Oroszországban, s egy ilyen hivatalos válasz később is jól jöhet” – magyarázta.
A február 4-i moszkvai Putyin-párti nagygyűlés, amelynek szónokai élesen támadták a szerintük az ország szétrombolására felesküdött ellenzéket, az előre bejelentett 15 ezer fősnél közel tízszer nagyobbra sikerült. A rendőrség ezért – egy jelképes összeggel – megbírságolta az eseményt meghirdető Orosz Hazafiak párt szervezőit. Putyin ezt a bírságot állta. Egyikük, a létszámtúllépés miatt elő is állított Nagyezsda Kornyejeva elismerte, hogy Putyin átadta nekik a pénzt. Ugyanakkor azzal érvelt, hogy csekély összegről van szó, amellyel Putyin szerinte inkább csak „erkölcsileg támogatta azokat, akik személyét támogatva kiálltak az országért, ezért hálásak vagyunk neki” – mondta.

Nem a jegybank hölgymunkatársának fenyegetése az első: bemutatjuk Magyar Péter agresszív természetét