10 évet is kaphat a volt miniszterelnök

Năstase és felesége 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben kapott különböző értéktárgyakat.

tt
2012. 03. 20. 17:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiderült, hogy várhatóan március 30-án hirdetik ki az első fokú ítéletet. Năstase 2000 és 2004 között volt Románia miniszterelnöke. A román sajtó által Zambaccian néven emlegetett dossziéban az ügyészek korrupcióval vádolják a volt kormányfőt és feleségét.

Szerintük a Năstase házaspár 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben kapott különböző értéktárgyakat, ami lényegében a megvesztegetésüket jelenti.

Az ügyészek szerint a pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott, aki így „vásárolta meg” a funkcióját. A szakhatóság vezetőjének kinevezése ugyanis a miniszterelnök hatáskörébe tartozott.

Az ügyészek szerint ezek az értéktárgyak Kínából származtak. A megvesztegetés egy másik része Năstase családi házainak felújításából állt, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.

Năstase ellen ez a harmadik korrupciós per, amelyben első fokú ítélet várható. A másik két ügyben már megszületett az – egyelőre szintén nem jogerős – ítélet: az egyikben felmentették a volt kormányfőt, a másikban viszont két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Utóbbiban Năstasét azzal vádolják, hogy cégektől törvénytelen módon gyűjtött pénzt választási kampányára 2004-ben. Năstase akkor államfőjelölt volt, és alulmaradt Traian Băsescu jelenlegi román elnökkel szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.