7,8-as erejű földrengés volt Mexikóban

Emberéletet nem követelt a nagy erejű földrengés Mexikóban, de tizenegyen megsérültek, több száz ház megrongálódott. Pánikba esett emberek tömegei tódultak az utcákra.

WL
2012. 03. 21. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Richter-skála szerint 7,8-es erejű földmozgás kedden, helyi idő szerint dél után három perccel következett be. A Mexikóvárostól az ország déli partvidékéig érezhető rengés epicentruma Guerrero és Oaxaca szövetségi államok csendes-óceáni partjának közelében, Ometepec településtől 29 kilométerre északnyugatra volt, a nagy városoktól messze. Délután 19 utórengést regisztráltak, ezek ereje 4,6 és 5,3 között mozgott.

Alejandro Poiré belügyminiszter tájékoztatása szerint két ember a fővárosban, további kilenc pedig Oaxaca államban sérült meg, kettő állapota súlyos. A földrengés által leginkább sújtott partvidéken több száz ház rongálódott meg. A hatóságok riadókészültségben állnak továbbra is, a polgári védelem pedig megfeszített erőkkel dolgozik azon, hogy felmérje a károkat. A stratégiai fontosságú intézményekben nem esett jelentősebb kár, s már minden közszolgáltatás rendben működik.

A földrengés után Mexikóváros több kerületében megszakadt az áramszolgáltatás, összeomlott a mobiltelefon-hálózat, de egyetlen épület sem rongálódott meg súlyosabban. A nemzetközi repülőteret rövid időre lezárták, de csak egy járatnak kellett fél órával tovább a levegőben maradnia és köröznie, amíg ellenőrizték a kifutópályákat. A földrengés epicentrumához legközelebb – 200 kilométerre – eső üdülőparadicsomban, Acapulco városban elővigyázatosságból több turistát kiköltöztettek szállodákból, Guerrero állam székhelye, Chilpancingo legnagyobb részén pedig megszűnt az áramszolgáltatás.

Jól van az amerikai elnök lánya

Barack Obama amerikai elnök nagyobbik lánya egy iskolai csereprogram keretében éppen Oaxaca szövetségi államban tartózkodik. A 13 éves Malia „egy pillanatig sem volt veszélyben”, sértetlenül vészelte át a földrengést – közölte a Fehér Ház, amely nem szokott az elnök lányairól hírt adni, most csak a kivételes helyzet miatt tette.

Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns azonnal bírálta Obamát, mert megengedte kislányának a mexikói utazást, noha a külügyminisztérium februárban az utazásra nem javasolt kategóriába sorolta be „a bűnözés és erőszak sújtotta” déli szomszédot. „Amikor a kormány azt mondja, hogy nem biztonságos, az ember nem azzal mutat példát, hogy oda küldi gyerekeit” – mondta Santorum.

Az 1973 óta eltelt közel három évtized alatt 15 olyan földrengés történt a keddi földmozgás 500 kilométeres sugarú körében, amelynek ereje elérte vagy meghaladta a hetes fokozatot. A legsúlyosabb, 8,1-es erejű földrengés 1985-ben Mexikóvárost tarolta le, s tízezer ember életét oltotta ki. A Richter-skála sajátosságaként az egyes fokozatok között növekedés exponenciális mértékű, így a keddi földrengésben felszabadult energia mértéke mindössze a fele volt a 8,1-esnek.

Az 1985-ös földrengés után Mexikóban megszigorították az építési szabályokat, és az egész országban sokkal komolyabban veszik az építkezéseket. Ennek is köszönhető, hogy azóta a földrengések jóval kevesebb anyagi kárt okoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.