Az „Izrael szereti Iránt” nevű Facebook-oldalt egy izraeli pár indította útjára. A grafikusként dolgozó Ronni Edri és felesége, Michal Tamir saját fotójukat töltötték fel a lapra, a fent olvasható szavakkal. Edriék egyfajta hitvallást is közzétettek, melynek lényege, hogy a háborús veszélyért nem a két nép, hanem a politikusaik felelősek. „Nem félek tőletek, nem gyűlöllek benneteket. Még csak nem is ismerlek titeket. Egyetlen iráni sem tett nekem soha semmi rosszat. Szeretünk titeket. Nem kívánunk nektek semmi rosszat. Épp ellenkezőleg!” – áll az oldalon.
A kezdeményezést Edri egyfajta magányos ellenvéleményként indította: úgy gondolta, családján és hasonlóan gondolkodó barátain kívül nem sokan fognak vele egyetérteni. Az oldal azonban nagyobb sikert aratott, mint várták: jelenleg már több mint négyezer lájk és több tucat hasonló üzenetű fotó található a profilon. Az is bekövetkezett, amire a grafikus végképp nem számított: az irániak is tudomást szereztek az ötletről, és saját fotóikkal válaszoltak. „Izraeli barátaim, nem gyűlöllek benneteket, nem akarok háborút, csak szeretetet és békét” – írja az egyik iráni. Sokan fotóikat is feltöltötték, igaz a rezsim haragjától tartva csak félig vagy teljesen eltakart arccal.