A kérdés nem az, hogy megy-e Putyin, hanem hogy mikor

Vlagyimir V. Kara-Murza az oroszországi Szolidaritás Mozgalom egyik vezetőjeként új választások kiírását követeli.

– Az Oroszországból érkező hírek a korábbi évek választásait kísérő megmozdulásokhoz képest erőteljesebb utcai demonstrációkról számolnak be. Úgy tűnhet, valami megmozdult Oroszországban. Ön szerint meddig tartható fenn a mostani rendszer? Mikor és hogyan képzeli el a politikai váltást?

– Ha emlékszik még 2011. szeptember 24-ére, amikor is Putyin bejelentette, hogy visszatér a hatalomba (habár ez nem a legjobb megfogalmazás, hiszen valójában nem is távozott belőle), akkor a nyugati és az orosz világ azt számolgatta, hogy 2024-ig vagy akár 2036-is maradhat, ezzel szemben ma mind többen gondolják úgy, hogy nem fogja kitölteni ezt a most elnyert hatéves ciklust sem. Putyin eddigi hatalmát ugyanis egy, a társadalommal a kétezres évek elején kötött megállapodásra alapozta, mely szerint biztonságot és kiszámíthatóságot ad cserébe a szabadságukért. A társadalom apátiája azonban mára véget ért, e megállapodás nem működik többé, mert a középosztály, az egyetemet végzett fiatalok, az értelmiségiek lázadnak. Nem tűrik többé, hogy a hatalomból kizárva kell élniük. Szeretnének országuknak valódi állampolgáraivá válni, szeretnének szavazni és saját maguk dönteni a sorsukról, nem fogadják el, hogy egy ember mondja meg, kinek mit kell tennie, hogy mi a jó és mi a rossz. Tehát igaz, a jelenlegi rendszer hosszú távon nem tartható fenn.

A mozgalmunk szerint a változáshoz vezető egyetlen út az alkotmányos ellenállás. A világban éppen elég forradalom van és volt a közelmúltban, mi mindenképp a békés átmenet hívei vagyunk, a változást a jelenlegi hatalomra gyakorolt nyomással akarjuk elérni. Célunk, hogy ismét az emberek választhassák meg saját területük kormányzóját, hogy elhárítsuk a bürokratikus akadályokat az új pártok választási indulása elől, és ezáltal növeljük az ellenzék arányát. Megmozdulásainkkal új színt szeretnénk vinni az ellenzékiségbe. Minden olyan alkotmány biztosította lehetőséggel élni fogunk, amivel nyomást gyakorolhatunk a mostani rendszerre és vezetőire. Én most Brüsszelbe egyenesen Moszkvából, a Puskin térről érkeztem, ahol nemcsak most, de március 10-én is tüntetni fogunk, és biztos vagyok abban, hogy május 7-e, Putyin beiktatásának napja sem lesz nyugodt és békés nap Moszkva számára. Az ellenzék utcai megmozdulásai nemhogy alábbhagynának, de egyre gyakoribbá és tömegessé válnak. A kérdés tehát nem az, hogy megy-e Putyin, hanem az, hogy mikor.

– Az Orosz Föderáció a világ legnagyobb területű állama. Több vallás, számos nemzet és kultúra él e területen, amelyeket az elmúlt évtizedek alatt igyekeztek háttérbe szorítani. Hogy látja, a politikai pluralizmus nem veszélyezteti Oroszország egységét?
– Úgy gondolom, hogy az ország túlélésének kulcsa az, ha valódi soknemzetiségű állammá válik. Olyan föderális, demokratikus állammá, mint Kanada, Svájc, Németország vagy éppen Belgium. Ez a legjobb módszer a nemzetek, nyelvek és kultúrák együttélésére. Cél, hogy minél több jogot és feladatot visszautaljunk a helyi hatóságokhoz, melyeket az adott terület lakossága közvetlenül választ. Az általunk elképzelt föderális rendszerben fontos szerep jutna a parlamentnek, minden régió hallathatná a hangját. Jelenleg a regionális hangokat bezárják egy fémkuktába, és bár kívülről nem látni, belül tovább forrnak. Idővel fel fog robbanni ez a kukta, ahogyan a Szovjetunió esetében is történt. Tehát éppúgy, mint minden multikulturális ország, Oroszország számára is az egyetlen hosszú távú megoldás a valódi föderális–demokratikus berendezkedés.

– Hogyan akadályozzák meg, és milyen biztosítékokat látnak arra, hogy az átalakulás során a hatalom ne egy oligarcha vagy éppen egy másik „érdekcsoport” kezébe kerüljön?
– Igen, ez volt a nagy hiba a kilencvenes évek elején: a kommunizmusnak véget vetettünk, de a kommunizmus alatt kialakult érdekcsoportokat nem fedtük fel és nem szüntettük meg. Nagy árat fizettünk, fizetünk ezért, hiszen e mulasztás miatt tudták a KGB emberei magukhoz ragadni a hatalmat. Ezért fontos ma számunkra, hogy felnyissuk az archívumokat, kimondjuk az igazságot és nevükön nevezzük ezeket az embereket, hogy soha többé ne térhessenek vissza a hatalomba. Nem akarunk bűnösöket keresni, elítélni, visszamenőleg felelősségre vonni, csak azt akarjuk, hogy az állampolgárok tudják, mit tettek ezek az emberek a múltban. Ha a televízióban elhangozhatnának például a korrupciót leleplező, az ellenzéki Borisz Nyemcov által gyűjtött adatok, ha elhangozhatna, hogy a jelenlegi rezsim embereinek magánvagyona eléri a 130 milliárd dollárt, ami hihetetlen összeg, akkor nem hiszem, hogy a szavazók bárkit is támogatnának a jelenlegiek közül. Ez innen egyértelműnek tűnik, mégis hangsúlyozni kell.

– Lakjanak akár a Japán-tenger partján, akár a norvég határ mellett, tapasztalataim szerint a vidék emberei számára fontos, hogy a távoli és elérhetetlen Moszkvában akár jó, akár rossz, de mindenképpen erős és stabilitást nyújtó hatalom legyen. Az egy kézben összpontosuló politikai erőnek évszázados hagyományai vannak, és még meghatározó számban élnek azok az emberek, akiknek ez az erős kéz fontosabb lehet akár a választások tisztaságánál is. Mit tud üzenni nekik a Szolidaritás Mozgalom?

– Ezek az emberek szintén tudják és érzik – kivéve a legelszigeteltebbeket természetesen – hogy a rendszer totálisan korrupt, a helyi körzeti megbízottól a járási hivatalnokon át mindenkit beleértve. Nem kell, hogy Moszkváig menjenek, e korrupció benne van a mindennapjaikban: lehetetlen egy kisvállalkozást kreálni a hatalmas bürokrácia és a benne rejlő visszaélések és praktikák miatt. A korrupt hivatalnokok legtöbbje tudja, hogy valójában senkinek nem tartozik elszámolással, és hogy egyszerűen leválthatatlan a pozíciójáról. Akkor beszélhetünk szabad, világos és eredményes választásokról, amikor az eredmények alapján embereknek lesz lehetőségük leváltani a járási vezetőket. Másik oldalról közelítve segítségünkre lehet ebben a szabad sajtó, amely által megismerhetőek a tények, ezáltal leleplezhetjük a korrupciót, csökkentve a társadalmi igazságtalanságot.

Amit tehát mi megfogalmazunk, az nemcsak a szűk középosztály számára kitalált koncepció, hanem mindenki érdekeit egyesíti, sőt azok az emberek számára kifejezetten előnyös, akiket lakóhelyük vagy képességük alapján nem érintett meg az elmúlt évek konjunktúrája. Hiszen mi tudjuk, hogy ez a növekedés csak a nagyobb városokban volt érezhető. Véleményünk szerint ez az egyetlen recept a politikai és gazdasági sikerek eléréséhez. Ez a mi üzenetünk, és ezért vagyunk az utcán nemcsak Moszkvában és Szentpéterváron, hanem – ahogy fogalmazott – Murmanszktól Vlagyivosztokig, mindenütt.