Az I-Télé helyszíni tudósítója a francia elnöki hivatalra hivatkozva azt közölte, hogy előállították a tettest, majd néhány perccel később rendőrségi forrásokat idézve tudatta: még nem fogták el, de a rendőrök már behatoltak abba a lakásba, ahol a férfi elbarikádozta magát, és tárgyalni kezdtek vele. A BFM tévé források megjelölése nélkül azt közölte, hogy a gyanúsítottat letartóztatták, de utóbb nem tudta megerősíteni a hírt.
A francia belügyminiszter cáfolta a merénylő elfogását
„Cáfolom, nem igaz” – jelentette ki szerda délután Claude Guéant, miután a francia tömegtájékoztatási eszközök ellentmondásos híreket közölték az 1988 októberben született Mohamed Merah állítólagos előállításáról.
A belügyminisztérium utóbb azt közölte: a feltételezett tettessel „a tárgyalások folytatódnak, s még mindig folyamatban vannak”.
Közben Nicolas Sarkozy államfő is a helyszínre érkezett, s jelenleg a körülzárt lakóház közelében lévő laktanyában, a merénylő elfogásával megbízott rendőrök székhelyén tartózkodik.
Robbanószerkezeteket találtak a gyanúsított bátyjának gépkocsijában
A 24 éves Mohamed Merah bátyját reggel vették őrizetbe a rendőrök. Claude Guéant belügyminiszter szerint a 27 éves Abdelkader a feltételezett sorozatgyilkoshoz hasonlóan az iszlám radikalizmus szalafista mozgalmához tartozott.
A robbanószerkezetekről nem közölt részleteket a rendőrség.
A belügyminiszter szerint a feltételezett merénylő kisstílű bűnözőből lett fokozatosan dzsihádista. Toulouse-i szalafista csoportokban radikalizálódott, mielőtt a pakisztáni-afganisztáni határvidékre indult, hogy részt vegyen a dzsihád harcokban (szent háborúban). Franciaországban tucatnyi bűncselekményt, sokszor erőszakkal együtt járó lopást hajtott végre, amiért börtönben is ült.
„Radikalizálódása egy szalafista ideológiai csoportban és két út során, Afganisztánban és Pakisztánban történt” – mondta Guéant. Tájékoztatása szerint egy olyan 15 fős név nélküli, toulouse-i csoportról van szó, amely inkább ideológiai csoportosulás volt, s amelyről úgy tűnt, hogy soha nem lép akcióba, de ennek ellenére a belső elhárítási szervek évek óta megfigyelés alatt tartották a tagokat.
Ghulam Faruq, a kandahári (Afganisztán) börtön igazgatója a Reuters hírügynökségnek elmondta: Mohamed Meraht 2007 decemberében tartóztatták le és három év börtönbüntetésre ítélték, miután bombákat helyezett el a kandahári régióban. Egy tálib kommandó segítségével 2008 júniusában megszökött a börtönből. Az akció során mintegy ezer elítéltnek, akiknek fele tálib harcos volt, sikerült elmenekülnie.
A gyanúsított ezt követően 2010-ben és 2011-ben Pakisztánban járt, ahol a pakisztáni törzsi övezetekben, az afganisztáni hegyes határvidéken található táborokban kapott kiképzést pakisztáni táliboktól. Innen külföldi dzsihádistákkal Afganisztánba küldték, ahol afganisztáni tálibokkal harcolt NATO-katonák ellen.
A Le Monde internetes oldala szerint Kandahárban egy rendőrségi ellenőrzésen külföldi állampolgárságával felhívta magára a figyelmet, de nem tartóztatták le. Az országban való jelenlétét ugyanakkor az afgán titkosszolgálatok jelezték a nyugati társszerveknek.
A toulouse-i gyilkosságokkal gyanúsított férfi még szerdára virradó éjszaka hívott fel egy televíziós újságírót, és azzal fenyegetőzött, hogy amit eddig elkövetett, „az csak a kezdet”. A francia elitkommandó, a RAID egységei szerda hajnal óta tartották zár alatt azt az épületet, ahol a gyanúsított lakott.
A hétfő reggeli mészárlásában egy 30 éves vallásoktató, 3 és 6 éves gyerekei, valamint egy tízéves kislány vesztette életét.
Cikkünk folyamatosan frissül, további részletek hamarosan.