Hiába volt minden ellenségeskedés

Hamenei ajatollah szerint ha Irán jelentősen fejleszti gazdaságát, „az ellenség hitét veszti, és ellenünk szőtt összeesküvése hasztalan lesz”.

BL
2012. 03. 20. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője ünnepi televíziós üzenetében kifejtette: hiábavaló volt minden ellenségeskedés, propaganda és támadás, az iráni nép a múlt évben bizonyította alkalmasságát a megújulásra és arra, hogy eredményeket érjen el a tudomány, valamint a társadalmi, politikai és a gazdasági élet minden területén.

Az újévben növelni kell a hazai termelést, támogatni kell az iráni befektetőket és az iráni munkaerőt, s ennek révén szembe lehet szállni azokkal a gondokkal, amelyeket az ország atomprogramja miatt ért nemzetközi szankciók okoztak – tűnt ki szavaiból. Ugyancsak arra biztatta a fogyasztókat, hogy hazai termékeket vásároljanak az importáruk helyett a gazdasági élet felvirágoztatása érdekében.

Az iráni gazdaság főként az ország olajexportját és bankszektorát ért büntető intézkedéseket sínylette meg. Az olajexport adja Irán exportbevételeinek 80 százalékát. Az országban magas az infláció és a munkanélküliek aránya.

Hamenei szerint az elmúlt év arab tavasza, több diktátor bukása Iránnak kedvezett, míg a Nyugatnak inkább gondot okozott. Izraelről megállapította, hogy „a cionista rezsim” továbbra is Irán legádázabb ellensége, amely azonban a környezetében lezajlott forradalmak miatt elszigetelt helyzetbe került.

A csillagászati tavasz beköszöntével kezdődő perzsa újév alkalmából Mahmúd Ahmadinezsád elnök is köszöntötte honfitársait. Szavait az IRNA hírügynökség ismertette. Hameneihez hasonlóan Ahmadinezsád is a hazai gazdasági fejlődés fontosságát emelte ki. Utalt arra, hogy kormánya a gazdaság élénkítésére tett erőfeszítései során kiemelt célként kezeli a nemzeti össztermék növelését és a honi befektetők támogatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.