Patriot-3 típusú rakétaelfogó rakétákat telepítenek Okinava és Isigaki szigetére, hogy megakadályozzák a műholdszállító rakéta esetleges becsapódását japán területen – közölte Vatanabe Su védelmi miniszterhelyettes egy katonai akadémián tartott beszédében. Más, meg nem nevezett minisztériumi forrásokra hivatkozva pedig arról számolt be a japán média, hogy Aegis integrált haditengerészeti fegyverrendszerrel felszerelt rombolókat vezényelnek a Kelet-kínai-tengerre és a Japán-tengerre, megóvandó Tokiót abban az esetben, ha az észak-koreai rakéta letérne kijelölt pályájáról.
Phenjan március 16-án jelentette be, hogy Kim Ir Szen államalapító születésének 100. évfordulója alkalmából április 12. és 16. között a Földet megfigyelő műholdat bocsát fel. Bővebben>>>
Az ENSZ és az észak-koreai atomprogramról Phenjannal tárgyaló Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Japán és Dél-Korea egyaránt gyanítja, hogy Észak-Korea a műholdat a világűrbe juttató hordozórakétával valójában kísérletet akar végrehajtani ballisztikus rakétával. Észak-Korea nukleáris főtárgyalója pekingi látogatásán kedden közölte, hogy kormánya nem áll el szándékától. Bővebben>>>
1998 óta ez lesz a harmadik előre bejelentett műholdindítási kísérlet Észak-Korea részéről.