Keményen válaszolt a hadsereg

Páncélosok lőtték Damaszkusz két külvárosát szerdára virradóra a lázadó fegyveresek támadásai nyomán.

NT
2012. 03. 21. 7:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszeréhez hű katonaság által két hónappal ezelőtt a felkelőktől visszafoglalt Irbin és Haraszta negyedek voltak a tüzérségi támadás célpontjai, s helikopterek köröztek a szíriai főváros keleti peremén lévő körzetek felett – idézte a Reuters brit hírügynökség a szemtanúkat. Ez utóbbiak szerint a hadsereg arra válaszolt ilyen keményen, hogy előzőleg a felkelők egy akciósorozatot hajtottak végre katonai célpontok ellen, egyebek között aknagránátokat lőttek ki a légierő felderítő központjára, a titkosrendőrség egyik egységére, valamint az utaknál létesített katonai ellenőrző posztokra is.

Más ellenzéki aktivisták arról számolta be, hogy páncélosok nyitottak tüzet a Damaszkusz-Aleppo országútnál is, illetve Damaszkusz északi elővárosában, Barzeh negyedben is.

Heves viták dúlnak szíriai ellenzéki források szerint az arab országot irányító Aszad-családon belül egy esetleges száműzetésbe vonulásról. Bassár el-Aszad elnök anyja, Anísza Mahlúf állítólag azt szeretné, ha az egész család elhagyná Szíriát, feltéve, hogy Oroszország és az Egyesült Államok előzőleg garantálja a büntetőjogi mentességet a család tagjainak és az Aszad elnök szűkebb környezetéhez tartozóknak – jelentette Dubajból az All4Syria hírportál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.