A hágai külügyminisztérium szóvivője szerint belgiumi társaik mellett 10 holland gyerek is utazott a buszon: egyelőre nem tudni, hogy közöttük is vannak-e halottak. A svájci holland nagykövet a helyszínre utazott. A 22 gyerek mellett meghalt a busz két sofőrje, egy tanár, egy segítője, valamint még két másik felnőtt. A svájci Valais kanton rendőrfőnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a mentőalakulatok számára a busz környéke olyan volt, mintha háborús helyszínre érkeztek volna.
A hatóságok még mindig az áldozatok azonosításán dolgoznak. Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő közúti baleset Svájcban azóta, hogy 1982-ben egy busz vonattal ütközött: akkor 39 német turista vesztette életét.
Döbbenet és kétségbeesés
Döbbenet és kétségbeesés uralkodott szerdán Leuven elővárosában, a heverlee-i St. Lambertus katolikus iskolánál, amikor a Svájcban előző este buszbalesetet szenvedett gyermekek szülei összegyűltek, hogy együtt utazzanak a tragédia helyszínére.
Ebből az iskolából 24 gyermek vett részt a sítúrán. Némely szülő már annak tudatában érkezett, hogy a gyermeke megsérült ugyan, de túlélte a katasztrófát. Nyolc tanulóról azonban egyelőre nincs hivatalos értesítés – mondták az összegyűlt újságíróknak. E nyolc gyermek szülei magukba roskadva várakoztak az indulásra.
„Magam is alig tudom visszatartani a könnyeimet” – mondta Dirk De Gendt, a St. Lambertus templom plébánosa, az iskolatanács tagja, aki pszichológusokkal együtt igyekezett lelket önteni az elkeseredett hozzátartozókba. Megjelent Andre-Mutien Leonard, Belgium római katolikus érseke is. Az iskola egyik oktatójáról és egy felnőtt segítőről már hivatalosan is tudni lehet, hogy életét vesztette a balesetben.
Heverlee számos iskolája egyetlen nagy, közös intézményrendszert alkot a közeli leuveni katolikus egyetemmel, Flandria – és egyben Belgium – leghíresebb felsőoktatási intézményével. A buszon a St. Lambertus iskola diákjain kívül egy másik flamand város, Lommel egyik iskolájából való gyerekek is voltak.
Rejtély, hogy mi okozhatta
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!