Kína fogva tartja a halászokat

Kína 21 vietnami halászt tart fogva a hó eleje óta a Dél-kínai-tenger egy vitatott hovatartozású szigetén – közölte szerdán egy vietnami illetékes.

WL
2012. 03. 21. 10:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Quảng Ngãi tartományi tisztségviselő elmondása szerint a kínai hatóságok március 3-án tartóztattak fel két halászhajót a Paracel-szigetek közelében, és a halászok azóta e szigetek egyikén vannak őrizetben. A Paracel-szigeteket Kína tartja ellenőrzése alatt, de Vietnam is igényt tart rájuk.

A vietnami illetékes hozzátette, hogy a kínaiak jelentős összeget kérnek a halászok elengedése fejében. „A kapitány felhívta családját, és elmondta, hogy a kínaiak 70 ezer jüant (11 ezer dollár) követelnek a halászok szabadságáért” – közölte, de mint mondta, nem világos, hogy ez az összeg egy hajóra vagy mindkettőre vonatkozik.

Quang Ngai hatóságai (ebből a tartományból valók a halászok) azt tanácsolták a kapitány családjának, hogy ne fizessen, és arra kérték a központi kormányt, hogy diplomáciai úton próbálja rendezni az ügyet – amely korántsem az első, területi vitákhoz kötődő incidens a két ország között.

Február végén Hanoi azzal vádolta Kínát, hogy nem engedett a Paracel-szigetek közelébe vietnami halászokat, akik a viharos szelek elől kerestek menedéket, a múlt héten pedig a vietnami külügyi szóvivő kijelentette: Peking súlyosan megsértette Vietnam szuverenitását azzal, hogy egy kínai olajvállalatnak engedélyt adott feltáró munkálatokra a szigetek közelében.

A Paracel-szigeteken kívül, amelyet Kína 1974-ben foglalt el, Peking és Hanoi között vita van a Spratly-szigetek hovatartozását illetően is. A feltevések szerint mindkét szigetcsoport talapzata szénhidrogénekben gazdag, és tavaly jelentősen kiéleződött miattuk a feszültség a két ország között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.