Kína lenyomhatja az amerikaiakat is

A világhatalmi rendszer átalakulóban van, az egypólusú, Egyesült Államok uralta világot egy több pólusból álló világ váltja fel.

Szunomár Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa szerint a többpólusú világban a már létező hatalmak, például az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország mellett a fejlődő országoknak – elsősorban Kínának, Indiának és Brazíliának – is komoly szerepük lesz. Az úgynevezett BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) között egyre erősödik a kapcsolat, és már több közös találkozót is tartottak – idézte fel.

Hangsúlyozta, Kína helyzetének változása kiemelkedik közülük, mivel növekedése az elmúlt harminc évben töretlen. A gazdasági válság „ha nem is hagyta érintetlenül Kínát”, semmiképpen sem rendítette meg annyira, mint több nyugati országot – mutatott rá. A kínai gazdasági növekedés 2011-ben 9,2 százalék volt, és 2012-re ugyan kevesebbet, 7,5,–8,5 százalékot jósolnak, de „még ez is felette van annak a szintnek, mellyel a kínai gazdaság működőképes”. Kína világgazdasági szerepe már a válság előtt is jelentős volt, azóta pedig tovább nő a befolyása. Afrikában és Dél-Amerikában egyre jelentősebb szereplő mind a kereskedelemben, mind a befektetésekben, és így olyan nyersanyag- és energiaforrásokhoz jut hozzá, amelyeket az Egyesült Államok vagy Európa is meg akart szerezni. Ezzel párhuzamosan Kína politikai szerepe is nő, tette hozzá Szunomár Ágnes, egyrészt gazdasági befolyásszerzésének következtében, másrészt a kínai „nagyhatalmi tudat” eredményeként. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bele akarna szólni más országok belügyeibe, hiszen Kína saját belső problémái folytán is (például Tajvan vagy Tibet kérdésében) ellenzi, ha egyes országok beleszólnak mások belügyeibe – emlékeztetett.

A szakember kiemelte: Kína jó kapcsolatot alakít ki a fejlődő világgal, több ország szemében ugyanis vonzóbb partner a Nyugatnál, hiszen „egy közülük, természeténél, fejlődési útjánál fogva jobban megérti őket, mint a fejlett világ országai”. Emellett pedig nincsenek olyan politikai elvárásai, mint a Nyugatnak, nem kívánja exportálni a demokráciát. Ugyanakkor az EU is egyre elnézőbb Kínával; míg korábban gyakrabban hangzottak el emberi jogi aggályok, ma ezeket felülírják a gazdasági kérdések. Megjegyezte: nem Magyarország az egyetlen, amely „Kínától várja a megváltást”, a régióban és Európa-szerte több állam közeledik az ázsiai országhoz. Kína és az Egyesült Államok viszonyában ugyan tapasztalható feszültség, „de alapvetően ott sem kell kenyértörése számítani”, mivel olyan erős, elsősorban gazdasági, pénzügyi kapcsolatok fűzik össze a két országot, hogy egy esetleges konfrontáció mindkét félnek sokat ártana.

Ludvig Zsuzsa, az intézet tudományos főmunkatársa szerint Oroszország a kilencvenes években nemcsak szuperhatalmi szerepét vesztette el, de mint nagyhatalom is leértékelődött, bár ezt kifelé nem ismerte el. Az ezredforduló utáni gazdasági konszolidáció és az erőteljes növekedés, valamint a politikai stabilitás kialakítása után azonban újra megerősödött, és „komolyabb nemzetközi szerepre jelentette be igényét”. Véleménye szerint az orosz globális szerepvállalás középpontjában – a Szovjetunióhoz hasonlóan – a nemzetközi biztonság áll, és hadserege erőteljes fejlesztésével is ezt kívánja erősíteni. Ugyanakkor fontos energetikai szereplő is.

A szakértő kiemelte: Pekinggel összehasonlítva Moszkva súlya egyértelműen csökken, Kína előretörése azonban elsősorban gazdasági alapokon nyugszik, bár a haderő fejlesztése ott is kiemelt cél. Kína ugyan ma még nem áll készen erre a kiemelt nagyhatalmi szerepre, de több szempontból is „Oroszország fölé nőtt”, s ez aggasztja a Kremlt.

Mint Ludvig Zsuzsa hangsúlyozta, Oroszország gazdasági, politikai és katonai befolyásszerzésének elsődleges célterülete a posztszovjet térség, itt határozottan megfogalmazza vezető törekvéseit, bár a régió néhány országáról le kellett mondania. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában betöltött szerepe folytán megőrizte lehetőségét arra, hogy beleszóljon a világ más területén folyó ügyek rendezésébe is. Összességében mindenesetre lényegesen csökkent Oroszország beleszólása a világ történéseibe a szovjet érához képest, ugyanakkor Moszkva azért küzd, hogy ez a jelentőség növekedjen a kilencvenes évekhez képest – mutatott rá a tudományos főmunkatárs.