Jorge Aníbal Visbal tavaly januárban foglalta el limai állomáshelyét. Az a gyanú merült fel ellene, hogy 1998 és 2004 között – amikor az állattenyésztők országos szövetségét vezette – kapcsolatba került és segítette a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (AUC) jobboldali félkatonai szervezetet. A gyanú később tanúk vallomása nyomán beigazolódott.
Az AUC a nyolcvanas években jött létre azzal a céllal, hogy megvédelmezze a földbirtokosat a vidéken garázdálkodó szélsőbalos gerillákkal szemben. Az AUC azonban maga is terrorszervezetté vált, fegyveresei válogatás nélkül gyilkolták halomra a civil lakosságot, több ezer embert öltek meg. 2006-ban ezért a hatóságok betiltották és lefegyverezték.
A nagykövet a letartóztatási parancs kiadása után lemondott állásáról, és közölte: még a héten hazatér, hogy az igazságszolgáltatás rendelkezésére álljon.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt