Már csak kisebb módosításokra kényszerülhet hazánk

A magyar kormány meghozta az alapvető, helyes döntéseket az államháztartási hiány csökkentésével kapcsolatban, így már csak kisebb módosításokra lehet szükség.

LM
2012. 03. 17. 11:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap gazdasági rovatában Statisztika magyarul címmel megjelent beszámoló szerint Németh Zsolt elmondta: meggyőződése szerint az Európai Unió is arra a megállapításra jut majd a következő helyzetértékelő elemzése során, hogy megtörténtek a hiánycsökkentéshez szükséges intézkedések, és leállítja a Magyarország ellen indított büntetőeljárást.

Kettős mérce

A szerző, Frank Herold, a lap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó munkatársa cikkében megjegyezte, hogy az uniós pénzügyminiszterek keddi értekezletükön tovább szigorítottak a Magyarországgal kapcsolatos hozzáálláson, majd idézte az államtitkárt, aki szerint az EU-nak el kellene kerülnie a kettős mérce alkalmazását.

Magyarországgal ellentétben Spanyolországnak a pénzügyminiszterek megengedték, hogy lassítson a deficitcsökkentés ütemén – fejtette ki Németh. Magyarország kész a bírálatok megvitatására, „túlzó vádaskodásokat azonban nem fogadunk el” – tette hozzá az államtitkár, hangsúlyozva hogy az Orbán-kormány katasztrofális állapotban vette át az országot, de véghezvitte a fordulatot. Az államháztartási hiány 2011-ben már a 3 százalékos határérték alatt volt, és ez 2012-ben és 2013-ban is így lesz – mondta a politikus.

Jó okkal remélhetjük

A Berliner Zeitung szerzője megjegyezte, hogy az Európai Bizottság szerint az egyszeri intézkedések hatását kiszűrve nem sikerült teljesíteni a hiánycélt, és az OECD előrejelzése alapján a gazdaság az idén recesszióba kerülhet, a magyar vezetés viszont arra számít, hogy a gazdaság az idén is növekedik. Ebből a szempontból igen fontos, hogy miként alakul a németországi gazdasági helyzet, hiszen a magyar gazdaság „rendkívül szorosan kapcsolódik a német gazdasághoz”. Ebből következik, hogy ha beigazolódnak a német gazdaság bővülésére vonatkozó előrejelzések, akkor „jó okkal remélhetjük, hogy a magyar gazdaság is növekedik” – fogalmazott Németh Zsolt.

A kormányszóvivő az MNO-nak úgy értékelt, technikai kérdés a kiigazítások megtétele. Júniusra teljesíthetőek az Európai Bizottság által kért változtatások. Bővebben >>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.