Az emlékmű helyén állt az a II. világháború utáni, Tito kommunista partizánhadserege által működtetett gyűjtőtábor, amelyben 1945 márciusától 1948 januárjáig 8600 német nemzetiségű délvidéki polgár (nők, gyerekek, aggastyánok) halt meg embertelen bánásmód, éhhalál, vérhas vagy gyilkosság következtében. A nevesített áldozatokon kívül további ezer ismeretlen ember is a vörös terror áldozatává vált Gádoron.
Az emlékhelygyalázás ezúttal nem korlátozódott az emlékműre, hiszen a néhai német temető kálváriaépületének faláról is lefeszítették az első emlékjelként állított keresztet és az emléktáblát. A fehér márványtáblák sarkait letörték, máshol felületi sérüléseket okoztak rajtuk.
Saša Dmitrašinović, a rendőrség főparancsnoka fogadta Beck Antalt, a Szent Gellért Német Egyesület elnökét, a Német Nemzeti Tanács alelnökét, és azt ígérte neki, hogy munkatársai mindent elkövetnek a tettesek kézre kerítéséért és méltó megbüntetéséért. Beck Antal reményének adott hangot, hogy a gaztett elkövetőjét nem politikai, illetve nemzetgyűlöleti érzelmek sarkallták
Az EU-ba belépni szándékozó Szerbiában máig nem szokatlan jelenség a német és magyar etnikai kisebbség emlékhelyei elleni támadás. A csurogi magyar tömegsír feletti emlékhelyet például, ahol a gádorihoz hasonló megsemmisítő tábort működtettek 1944–45-ben a szerb kommunisták, kiszámítható rendszerességgel rongálják meg.
