A Der Spiegel internetes kiadásának cikkében a következők olvashatók hazánkról: „kisebbségek elleni terror, „faji elkülönítés” az iskolákban, a jobboldali konzervatív Orbán-kormány alatt ez a realitás Magyarországon. Erről nem olvasható független tudósítás – „a sajtószabadságot is maga alá gyűrte a rendszer.” Az írásban felelevenítik a korábbi gyöngyöspatai eseményeket is: „egy évvel ezelőtt három hétig masíroztak Gyöngyöspatán a radikálisok. Gyakorlóruhában tartották rettegésben főleg a roma kisebbség híveit (sic!)”. Mint írják, emiatt 277 nőt és gyereket a Vöröskereszt hat buszával biztonságba szállítottak egy közelebbről meg nem nevezett helyre.
A magyar kormány ugyan többször is hangsúlyozta, nem engedi, hogy az állam erőszak-monopóliumát szélsőségesek kisajátítsák, de a Fidesz hosszú ideig csak tétlenül nézett, amíg – mint Gyöngyöspatán – összecsapásokra nem került sor és emberek sebesültek meg. „Gyertek ki, cigányok, ma este megdöglötök” – üvöltötték a szélsőjobboldali milícia tagjai a romák háza előtt. Csak ekkor jelent meg a rendőrség. A cikk szerint a cigányok ennek ellenére nem érzik magukat biztonságban. „Valamikor eltűnik a rendőrség ismét, és akkor minden elölről kezdődik” – mondják.
A cikk felvázolja a szociológus-újságíró Balázs Bea portréját, akinek minden választás után aggódnia kellett a munkahelyéért, pedig nem volt pártkatona. Semlegessége megóvta őt. De olyan kegyetlenül még nem érintette a kormányváltás a közszolgálati zsurnalisztákat, mint az Orbán-kormány idején. Háromszázan veszítették el a munkahelyüket, a kormány szerint racionalizálási intézkedések miatt. Balázs beszámolt a gyöngyöspatai eseményekről, ahol – mint írta – a rendőrség visszafogta magát, ameddig a helyzet eszkalálódott. Balázs azt feltételezi, ez vetett véget karrierjének, amikor tavaly áprilisban elbocsátották. A főszerkesztőségből a következő e-mailt kapta: „Az ön beszámolója a témát – mely nemzetközi támadások középpontjában áll – nem megfelelően ábrázolja.”
A lap megszólaltatta Farkas Jánost, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőjét, aki elmondta, hogy családja már a török támadás előtt is a faluban élt. Ő 1998 óta munkanélküli. Először a budapesti textilgyár ment tönkre, majd a cukrászda, ahol egy kis mellékest keresett. „Nem találtam többé munkát. Először a cigányokat bocsátják el, miután vége a gazdasági növekedésnek” – panaszolta. A szociális segélyt munkaszolgálattal (sic!) kapcsolják össze. Ezzel a Fidesz teljesítette a szélsőjobboldali Jobbik követelését. 150 euró munkaszolgálati támogatást kap havonta, aki megtagadja, az három évre elveszíti a segélyjogosultságát.
A cikk szerint a cigány közmunkásokat jobbikos emberek felügyelik, s olyanokért is megbüntetik őket, ha a gyerekkocsit nem a járdán tolják. A bozótirtásnál megígérték nekik, hogy a fa egy részét hazavihetik, de abból sem kaptak. Sőt az egyik cigányt feljelentették, mert a fa egy részét hazavitte. Farkas szerint az ő Magyarországa meghasadt, s ezeket a törésvonalakat már aligha lehet újra összeragasztani. A 400 helyi cigányból 60 már Kanadába ment. „Az iskolában már tapasztaljuk a faji megkülönböztetést. Amikor a neonácik a faluban masíroztak, az egyik tanár azt mondta az unokámnak, ha nem azt csináljátok, amit mondunk, akkor elviszünk az iskolából. Szégyellem magam magyarként és európaiként, hogy ma ilyen történhet” – mondta Farkas.
Mohácsi Erzsébet számára is egyre nehezebb. „Az általános iskolák jó harmadában Magyarországon tombol a faji elkülönítés” – fogalmazott. Mohácsi szerint a „roma gyerekeket úgynevezett felzárkóztató osztályokba dugják. Ott azonban nem kapnak kiemelkedő támogatást, hanem parkolópályára állítják őket.” Már a sajtóban sem bízhat, amióta a médiahatóság szilárdan Fidesz-kézbe került. Alig mennek el Mohácsi sajtótájékoztatóira. A következő probléma, hogy a 62 éves korhatár elérése után nyugdíjba küldik a bírókat – közülük sokan vehemensen elítélték a a faji szegregációt. Az új bírákról pedig csak annyi tudható, a Fidesz emberei lesznek, s ők Mohácsi tapasztalatai alapján nem érdeklődnek a kis, nem kormányzati szervekkel történő együttműködés iránt. „A mi munkánkra semmilyen formában nincs szükség az ENSZ emberi jogi jelentésének összeállításában” – mondta egy államtitkár. „Hogy bennünket nem is akarnak hallani, ez új és elrettentő” – fogalmaz Mohácsi.
(Der Spiegel)
