Nem történt iszlámellenes uszítás

Másodfokon is felmentették a vádlottakat az uszítás vádja alól egy választási kampányhoz kapcsolódó internetes játék ügyében Grazban – jelentette az osztrák rádió (ORF).

tt
2012. 03. 14. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) stájerországi szervezetének honlapján egy olyan játék jelent meg 2010-ben, a tartományi választási kampányban, amelyben mecsetek, minaretek és müezzinek „kikattintásával” lehetett pontokat gyűjteni.

A számítógépes programot az FPÖ és egy svájci reklámcég fejlesztette közösen. A stájerországi tartományi felső bíróság másodfokú ítéletében megerősítette az elsőfokú határozatot, amely felmentette Gerhard Kurzmann FPÖ-s politikust és Alexander Segert svájci reklámszakembert.

A játék kísérőszövegében az állt, hogy „Stájerország tele van minaretekkel és mecsetekkel”, s hogy ez a valóságban ne történjen meg, az FPÖ jelöltjére való szavazásra buzdított a honlap.

A játék „nem lépte túl a törvény kereteit, a jó ízlés keretei pedig nem képezik a per tárgyát” – fogalmazott indokolásában az eljáró bíró. Az ügyész szerint a játék célja az volt, hogy „megvetést gerjesszen” egy vallás iránt. A védőügyvéd azzal érvelt, hogy Svájcban ugyanez a játék nem váltott ki tiltakozásokat, s hogy Stájerországban is „csak a politikai ellenfelek érezték sértve magukat”. Kijelentette az is, hogy a játék szerint nem fegyverrel „kilőni” lehetett a figurákat, hanem rákattintással eltüntetni.

A jobboldali populista párt kampányanyaga miatt 2010-ben a többi négy parlamenti párt és az Ausztriai Iszlám Közösség (IGGiÖ) is tiltakozott. A per a Zöldek helyi szervezetének feljelentése alapján indult.

Ausztriában az iszlám a törvényben elismert vallások közé tartozik. Több mint kétszáz mecsetet és imaházat tartanak számon, minaret négy mellett áll. A bevándorlók, elsősorban a németek után a második legnagyobb bevándorló csoportot alkotó törökök integrációjával kapcsolatos viták rendszeresen politikai napirenden szerepelnek. A téma leginkább az idegenellenes FPÖ politikai üzeneteiben szerepel, de a pártnak a 2010-es bécsi tartományi választásokon való előretörése óta a kormánypártok politikájában nagyobb hangsúlyt kap az integráció elősegítése, legalábbis a célkitűzések szintjén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.