A korrupció ellen küzdő Transparency International nemzetközi szervezet megbízásából a Public Issue elnevezésű közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés a többi között arra világított rá: a görögök csaknem 11 százalékának az elmúlt évben kenőpénzt kellett fizetniük annak érdekében, hogy ezáltal segítsék elő köz-, illetve magánéleti problémáik megoldását. Mindez ugyanakkor csekély mértékben kisebb, mint a megelőző esztendőben volt, 2010-ben ugyanis ez az arány 11,2 százalékot tett ki.
A pénzügyi válság viszont ahhoz vezetett, hogy a megkérdezett görögök az elmúlt évben a korábbinál kevesebb kenőpénzt adtak ki. A kereken 12 ezer válaszadó 2011-ben összesen 554 millió euró kenőpénzt fizetett, míg ugyanez az összeg egy évvel korábban 632 millió eurót tett ki.
A korrupció „mesterei” Görögországban továbbra is az orvosok. A felmérés szerint a páciensek 100-tól 30 000 euróig terjedő összeget fizettek nekik a vizsgálat, illetve beavatkozás bonyolultságától függően. Az orvosok mögött a második helyen az adóhivatali alkalmazottak, a harmadikon pedig az engedélyekért illetékes építési hatóságok állnak.
A Transparency International görögországi vezetője ugyanakkor reménykeltőnek nevezte, hogy minden negyedik megkérdezett – legalábbis saját bevallása szerint – nem volt hajlandó kenőpénzt fizetni.