A több mint 2500 éves hagyomány, az egykor extravagáns, hatalmas fényűzéssel bonyolított uralkodói emlékezés az ősökre mostanra teljességgel átalakult és kiterjedt, bár még mindig őrzi a múlt lenyomatait. A mai hivatalosságok legnagyobb gondja, hogy a hagyomány – különösen vidéken – környezet-, leginkább levegőszennyező, mert az áldozati rítus része díszes papírból készült utánzatok, helyenként komplett épületek kerttel, benne pici csibékkel, televíziók, légkondicionálók vagy elektromos legyezők, okostelefonok, laptopok és aranytömbök elégetése. Sok helyütt a korábbi, rendszeresen előforduló tűzesetek miatt tiltják az égetéseket, de vidéken az effajta tiltásoknak nem lehet érvényt szerezni.
A mai híradások már olyan ötletesnek feltüntetett kezdeményezésekről is szólnak, amelyekkel a távolban élők az interneten emlékezhetnek meg elhunyt felmenőikről. A Kuanghszi-Csuang autonóm területen például a helyi kormányzat kísérletképpen négy város temetőit tette olyan formán látogathatóvá, hogy 12 ezer sírkő képét digitalizálták és töltötték fel.
A tömegek egyelőre azonban csak kis részben hajlanak a hagyományok feladására, s bár vannak városi fiatalok, akik a kényelmesebb megoldást választanák, az internetes fórumokon jó néhányan bírálják a halottakra emlékezés „komputerjátékosítását”. A médiában idézett egyik szakértő szerint a netes gyász és részvét kifejezése a legtökéletesebb formájában sem helyettesítheti a helyszíni csendes emlékezést, s inkább károsítja a csingming lényegét.
Az alternatív megoldásokkal azonban nemcsak a halottakra emlékezés szokásait illetően próbálják meg a kínaiakat új irányba terelni, hanem a temetkezés módjára vonatkozóan is. A vidéki temetőkben egyre kevesebb a hely, sok helyütt a termőföldből kerítenek el területeket, hiába a központi törekvés és ösztönző intézkedés arra, hogy az emberek válasszák inkább a hamvasztást.
Kína különböző részein eltérő formájú zöldtemetéseket is népszerűsítenek, de egyelőre ezek sem váltak igazán elfogadottá. Az észak-kínai Hopej tartomány székhelyén például bevezették a fás temetést, ami azt jelenti, hogy az elhunyt hamvait két fa között helyezik el nem túl mélyen, egy 1 négyzetméternél kisebb területen. Ám kiderült, hogy a vállalkozók legalább annyira fontosnak tartották a hasznot, mint a szolgáltatást, a temetkezés költsége ugyanis itt 18 ezer jüan (640 ezer forint). A kezdeményezés hírek szerint nem túl sikeres, a sanghaji fás temetésre is eddig igen kevesen jelentkeztek. Az e célra kialakított ezer négyzetméteres területen a 2008 óta rendelkezésre álló mintegy kétezer helyből összesen 12 kelt el.
Sanghaj az 1980-as években kezdte bevezetni a környezetbarát temetéseket, de az emberek 80 százalékban még mindig a hagyományos földbe temetést választják. 19 százalékot tesz ki a fülkés vagy a biológiai lebomlást eredményező temetkezés, és egy százalék rendelkezik úgy, hogy hamvait szórják a tengerbe. A kelet-kínai metropoliszban az elmúlt 21 évben 188 kollektív tengeri temetésre került sor, összesen közel 23 500 ember hamvait szórták a tenger vizébe. Számítások szerint ezzel mintegy 35 ezer négyzetméter földterületet és 10 ezer köbméter követ „mentettek meg”.
Az észak-kínai Tiencsin városban 400 négyzetméter pázsit és egy 200 négyzetméteres tó szolgálja a zöldtemetkezést. Az urnák szerves anyagokból készülnek, 3–6 hónap alatt lebomlanak. „Közvetítésükkel” eddig már több mint ezren váltak eggyé az anyafölddel.
