Éhségsztrájkba kezdtek a foglyok

Mintegy 1200, izraeli börtönökben lévő palesztin fogoly éhségsztrájkba kezdett kedden, 2300 másik pedig úgy döntött, hogy 24 órán át visszautasítja az ételt.

PR
2012. 04. 17. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A foglyok napja alkalmából 2300 biztonsági okokból bebörtönzött fogoly kijelentette, hogy ma nem vesz magához élelmet, további 1200 pedig bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezd” – olvasható egy közleményben. A palesztinok minden évben április 17-én tartják meg a Palesztin Foglyok Napját.

„Idén másképpen emlékezünk meg a Foglyok Napjáról, mert a palesztin foglyok körülményei romlottak az izraeli börtönökben – mondta hétfőn Ísza Karákea, a foglyok ügyeinek minisztere. – Népünk tovább harcol minden fogoly kiszabadulásáig.”

Izrael kedd délután várhatóan kiengedi az Iszlám Dzsihád radikális csoport egyik vezetőjét, Háder Adnánt, aki nemrég 66 napos éhségsztrájkot tartott, miután vádemelés nélkül fogva tartották. Példáját követte több másik palesztin fogoly is, és éhségsztrájkba kezdett az utóbbi hetekben.

A Palesztin Foglyok Klubja szerint több mint 4700 palesztint tartanak fogva Izraelben, a többségük biztonsági okokból van rács mögött, és életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.