Halálra ítélték a kábítószer-kereskedőket

Hét embert ítéltek halálra, ötöt szabadságvesztésre a metamfetamin nevű kábítószer előállításáért és értékesítéséért a délnyugat-kínai Csungkingban (Chongqing) – jelentette a kínai média pénteken.

BL
2012. 04. 20. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 12 tagú bűnözői csoport egy mozgó – teherautóból átalakított – laboratóriumot működtetett, ahol az asztma és a bronchitis kezelésére használt efedrint alakították át kábítószerré. A 30 milliós várost járva, a gépkocsiból árulták a házi készítésű metamfetamint. A csoport feje, Vu Ja (Wu Ya) 2009-ben bukott le egy közúti ellenőrzés során – tájékoztatott a bűnügyről a 3. számú csungkingi középfokú bíróság. A többiek a megváltozott körülmények között is folytatták tevékenységüket, míg ugyanabban az évben el nem fogták őket is.

A 43 éves Vu visszaeső, korábban már több mint 19 évet töltött börtönben lopásért és kábítószer birtoklásáért. Ő és három társa halálos ítéletet kapott. További három ember, köztük két felsőfokú – vegyész – végzettségű ugyancsak a legsúlyosabb büntetést kapta, de két évre felfüggesztve. Valamennyiüket életük végéig megfosztották politikai jogaiktól és teljes vagyonukat elkobozták. A csoport további öt tagját 10 évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

A kábítószer csempészését, forgalmazását, gyártását, szállítását Kínában rendkívül szigorúan büntetik. Gyakori a halálbüntetés, aminek felfüggesztett formája többnyire életfogytig tartó börtönt jelent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.