„Volt, aki bement a fürdőbe munka után, és fejjel a falnak támaszkodva találtunk rá a többiekkel. Leállt a szíve. Előtte egész nap a mentesítésen dolgozott.” „Akiket elsőként beküldtek, azokat gyakorlatilag a halálba küldték. Nyilvánvaló volt, hogy nem fogják túlélni a munkát.” Így emlékeztek vissza egy, a csernobili atomkatasztrófáról levetített dokumentumfilmben azok a túlélők, akik hetekkel, hónapokkal a robbanást követően bent jártak a szétroncsolódott négyes reaktorban.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hivatalosan 56 olyan áldozatot tart nyilván, aki bizonyítottan a robbanás következtében veszítette életét, a valós szám azonban nagyjából négyezerre tehető. Ennél jóval magasabb azon abortuszok száma, melyekre a robbanást követően került sor. A csernobili tragédia ezzel együtt sem az első számú nukleáris katasztrófa, a majaki megelőzi. A katasztrófaturizmus egyik paradicsomának számító ukrajnai Csernobil és a szomszédos Pripjaty ma halott város.
A beérkezett adatok szerint a csernobili atomerőmű építkezésének egyes részlegeinél előfordulnak a tervektől való eltérések, amelyek üzemzavarhoz és szerencsétlenséghez vezethetnek. A betonozás minősége alacsony, a hőszigetelésre nem került sor, ez a talajvíznek az épületbe való behatolásához, környezetszennyezéshez vezethet. KGB-jegyzőkönyv, 1979. január 17.
A katasztrófa egyesek szerint az üzemeltetők hibájából következett be, mások úgy tartják, a szabályozórudakkal kapcsolatos tervezési problémák miatt. A hivatalban lévő szovjet kormány egyik vélemény mellett sem foglalt állást. Azzal már 1986-ban, a tragédiát megelőzően is tisztában voltak a szakemberek, hogy a reaktort hűtő folyadékban gőzbuborékok keletkezhetnek, ami bizonyos esetben megállíthatatlan láncreakciót indíthat el. A szabályozórudak helytelen üzembe állítása csak fokozta a veszélyt, sőt a kormány által kiadott jegyzőkönyvből az is kiderült, hogy az előírt számú rúdmennyiség több mint fele hiányzott a reaktorból.
A Kombinát–817-et, ismertebb nevén a Majak nukleárisfűtőanyag-termelő és -újrafeldolgozó üzemben 1948 júniusában indult el munka. Történetét több baleset is színezi, az oroszok ugyanis a reaktormag hűtésére használt súlyosan szennyező vízmennyiséget visszaengedték a Tecsa-folyóba. A legsúlyosabb eset 1957-ben történt. A tragédia azért következett be, mert az egyik tartály hűtővezetéke meglazult, és leállt a reaktor hűtése. Egy szikra következtében vegyi robbanás következett be, és hatalmas mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel. Az orosz hatóságok villámlásról beszéltek, a katasztrófa azonban pusztító volt. A lakosságot több éven keresztül telepítették ki a környékről, a szél azonban sokkal messzebbre vitte a szennyezést, mint azt a szakértők gondolták volna. A kiáramlott radioaktív anyagokat illetően a Majak katasztrófája kétszer olyan súlyos volt, mint a csernobili.
Hazamentek húsvétra
A végzetes napon karbantartás miatt állították le az atomerőmű 4-es reaktorát, és azt tesztelték, hogy a leállítás esetén az üzem turbinagenerátora önállóan is képes-e megfelelő áramellátásra. Az ortodox naptár szerinti nagyszombat miatt az erőmű felső vezetésének és a szakértőknek egy része hazautazott, így a döntéshozók nagy része nem tartózkodott a helyszínen a tragédia bekövetkeztekor. A kísérletet annak ellenére folytatták, hogy a teljesítmény kritikus pontra csökkent, és a vízmennyiség is folyamatosan nőtt. Miután a turbina lekapcsolódott a reaktorról, egyre nagyobb gőzmennyiség termelődött, a buborékok pedig bekerültek a hűtőcsövekbe. A 4-es reaktor teljesítménye perceken belül a normális tízszeresére ugrott, és 1986. április 26-án hajnali fél 2 előtt néhány perccel bekövetkezett a gőzrobbanás. A reaktor teteje gyakorlatilag szétrobbant, a radioaktív szennyezés pedig kiáramlott.
A katasztrófával szinte egyidejűleg szeizmikus mozgást is mértek a műszerek Csernobilban, azt azonban máig nem tudni, a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű rengést a robbanás okozta, vagy egészen véletlenszerű az egybeesés.
A nyitott tetőn keresztül azonnal nagy mennyiségű xenon és kripton jutott a légkörbe, jód több halmazállapotban is a környezetbe jutott. A halálos sugárzási dózis 100 röntgen óránként, Csernobil körül a robbanást követően egyes területeken óránkénti 20 ezer röntgent mértek. A vezetők ezért teljes hírzárlatot rendeltek el, és azt mondták, a reaktor sértetlen maradt.
Nem hitték el, amit látnak
Azok a mentesítésben részt vevő dolgozók, akik évekkel később nyilatkoztak, elmondták, a sugárzás olyan mértékű volt, hogy a szakemberek a mérőeszközökre pillantva egyszerűen nem hitték el, amit látnak. A vizet elsőként kiszivattyúzó személyzet és az oltani érkező tűzoltók közül többen napokon belül meghaltak. Az erőműhöz legközelebb eső várost, Pripjatyot a robbanást követő napon evakuálták, a lakosságnak azt mondták, néhány nap múlva visszatérhetnek. Amikor hónapokkal később el akarták szállítani értékeiket, már csak kifosztott lakásokat találtak.
A mentesítésre komoly erőket mozgósítottak a szovjetek. Minden környékbeli állatot leöltek, a környező erdők egy részét pedig letarolták. A szakemberek utóbb kijelentették, mindez kevésnek bizonyult, hiszen a sugárzás mélyen behatolt a talajba, onnan pedig később visszakerült a felszínre. A sugárfertőzött térség megtisztítása nem volt egyszerű, ugyanis a robotok egy része a szennyezés miatt tönkrement munka közben.
Nem cáfolták, így elismerték
A robbanást követően a súlyosan szennyezett radioaktív felhő északnyugat felé haladt, és Svédországban észlelték először. Az ABC amerikai hírtelevízió első híradásaiban csupán apró morzsákat közölt a katasztrófával összefüggésben. A bemondó némiképp ironikusan úgy fogalmazott, a szovjetek nem tagadták, hogy kisebb baleset történt a csernobili erőműben, és miután azt sem cáfolták, hogy többen is megsérültek a 4-es blokkban, szinte biztosra vehető, hogy komoly, halálos áldozatokkal is járó tragédia történt. A Magyar Rádió a BBC tudósítása nyomán adott hírt a katasztrófáról, a hírszerkesztő később büntetésben részesült. A titkolózást követően sokan a nyugati sajtóból szereztek tudomást a katasztrófáról, végül azonban a szocialista blokk országai is hírt adtak róla.
A tervek szerint az orosz kormány 2015-re egy teljesen új szarkofággal fedi le a csernobili 4-es reaktort. A több futballpálya méretét kitevő betonkolosszust a reaktor közvetlen közelében építik majd fel, és kiépített sínpályán gurítják a felrobbant blokk fölé. A több milliárd rubeles beruházás kivitelezése elkezdődött.
A kutatók máig úgy tartják, hogy a befedett reaktoron található réseken keresztül sugárzó anyagok jutnak a levegőbe, a szennyezés tehát folytatódik. Az egyik munkás, aki részt vett a katasztrófát követő mentesítésben, nem tudott biztos választ adni arra, hogyan juthat be fény a 4-es reaktor belsejébe.
A csernobili katasztrófához közeli térséget tavaly márciusban nyitották meg a nagyközönség előtt. Az utazási irodák egynapos túrákat szerveznek a katasztrófaturisták számára, akik a 4-es reaktort is körbejárhatják, és a környező kihalt városba is ellátogathatnak. Néhány hónappal később az utazásokat újra betiltották.
A beérkezett adatok szerint a Csernobili atomerőmű építkezésének egyes részlegeinél előfordulnak a tervektől való eltérések, amelyek üzemzavarhoz és szerencsétlenséghez vezethetnek. A betonozás minősége alacsony, a hőszigetelésre nem került sor, ez a talajvíznek az épületbe való behatolásához, környezetszennyezéshez vezethet. KGB-jegyzőkönyv, 1979. január 17.
