A Moammer Kadhafi hatalmának megdöntése óta az országot irányító testület hangsúlyozta, hogy sohasem cselekedett a kormány ellen, sőt igyekezett támogatást nyújtani a kabinetnek, tanácsokkal látta el, és a szívén viselte, hogy a kormány teljesíteni tudja feladatát a nemzet előtt.
Az ÁNT tette mindezt annak ellenére, hogy panaszok érték a kormányt nem kellőképpen hatékony tevékenységéért, és magát miniszterelnököt is amiatt, hogy nem tud a kormány tagjaival csapatmunkát végezni. A kormányfőt az ország ingatag biztonsági helyzete miatt is érték bírálatok. Kíb szerdai közleményében igyekezett elhárítani a kritikákat, mondván több hónapi háborúskodás után nyugalom honol Líbiában, és az ehhez szükséges pénzeszközöket a nyugati országokban zárolt Kadhafi-vagyonból fedezte.