„Több mint harminc embert őrizetbe vettek” – közölte a Twitteren Szergej Davidisz ellenzéki aktivista és jogvédő. Az incidens egy nappal a megosztott parlamenten kívüli ellenzék immár hagyományos, kéthavonta megtartott megmozdulása után zajlott le, amelyet minden 31 napos hónap utolsó napjára időzítenek, hogy követeljék az alkotmány gyülekezési szabadságot garantáló, 31. cikkelyének tiszteletben tartását.
A vasárnapi villámcsődületet a Facebook közösségi háló egyik csoportja hirdette meg az orosz főváros központi terére, Fehér tér címmel, s azt kérte a részvevőktől, hogy ruhájukra tűzzék ki a fehér szalagot, amely az utóbbi hónapokban a fennálló hatalom elleni tiltakozás jelképévé vált. Közel négyezren igazolták vissza, hogy részt akarnak venni a megmozduláson.
A Facebook-felhívásra válaszul a hatóságok minden magyarázat nélkül lezárták a Vörös teret a járókelők elől. A rendőrök tucatnyi, fehérszalagot viselő embert vittek el a tér bejáratától. Közben több tucat aktivista azt skandálta, hogy „Oroszországot Putyin nélkül”. Az orosz állami hírügynökség jelentése szerint a moszkvai rendőrség összesen 55 embert állított elő, amiért „engedély nélkül akartak tüntetni”.
Szombaton, a szokásos 31-i tüntetésen a rendőrség összesen mintegy nyolcvan ellenzéki tüntetőt állított elő több moszkvai helyszínen, illetve Szentpéterváron. Moszkvában néhány százan, Oroszország második nagyvárosában pedig alig hatvanan próbáltak meg tüntetni.
Jóllehet az orosz ellenzék tavaly december óta több tízezres tüntetéseket is szervezett, Vlagyimir Putyin kormányfő március 4-i elnökválasztási győzelme óta nem tudott nagyobb tömeget mozgósítani.

„Még 3,65 millió forint hiányzik” – kilométerek örökbefogadásával segíthetsz te is az agydaganatos Hannának