A harmincéves, eredetileg Washington környékén élő tanárt 2008-ban letartóztatták, miután gyerekpornó-felvételeket találtak a videokameráján, a gyanúsított azonban megszökött, és feltételezések szerint azóta Virginia, Illinois, Indiana, Wisconsin, Minnesota és Arizona államban bukkanhatott fel.
Ő a legkeresettebb ember + Kép
Eric Justin Toth pedofilpornó-felvételek készítésével gyanúsított amerikai tanár az FBI által legkeresettebb személy.
Az FBI szerint Toth, aki pedagógiai ismereteit a Cornell és a Purdue Egyetemen sajátította el, tanulmányi háttere révén elérheti, hogy olyan területen kerüljön alkalmazásba, ahol gyerekekkel kerülhet kapcsolatba. A körözés kiemelte, hogy Toth szakértője a számítógépeknek, és az internet, valamint a biztonság területén is átlagot meghaladó ismeretekkel rendelkezik.
Üresedés
Az FBI 2009 óta először frissítette a körözöttek top 10-es listáját, melyen két „üresedés” történt, mert Bin Laden megölése mellett tavaly júniusban elfogták James (Whitey) Bulgert, a bostoni alvilág egykori hírhedt bandavezérét is.
A leginkább keresett bűnözők portréinak köröztetését még az 1930-as évek elején, J. Edgar Hoover FBI-igazgatóságának kezdetekor vezették be Amerikában. Akkoriban a legismertebb szökevény a közellenségek listáján a legendássá vált bankrabló, John Dillinger volt. A körözöttek tízes listáját 1950-ben vezették be, erről az első számú kézre kerítendő bűnöző Thomas Holden volt, akit meggyilkolta a feleségét és két sógorát. Holdent egy bő éven belül elfogták, és a San Franciscó-i Alcatraz sziget börtönébe zárták. A tízes listára felkerült 494 bűnöző közül 464-et tartóztattak le.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en