Günter Grass e lapban publikált, „Amit ki kell mondani” című új versében élesen támadta az iráni–izraeli atomvitában Tel-Avivot. Az alkotás már röviddel a vers megjelenése után komoly vitákat váltott ki. Grass azt veti Izrael szemére, hogy első csapásával az egész iráni népet ki tudná irtani, csak azért, mert azt feltételezi, Teherán atombombát épít. Mindeközben Izrael növekvő atomfegyver-potenciállal rendelkezik, amely semmiféle ellenőrzés alá nem vethető. Egyúttal élesen bírálta a német külpolitikát, amely Izraelt fegyverszállítással, tengeralattjárókkal támogatja. Mint írta: nem hallgat tovább, mert a Nyugat színészkedéséből elege van.
„Sokkolt a vers” – nyilatkozta Dieter Graumann, a Zsidók Németországi Központi Tanácsának vezetője Frankfurt am Mainban. Szerinte ez nem irodalmi alkotás, hanem gyűlölettől csepegő pamflet. Graumann szerint Grass Izraelt teszi felelőssé a világbéke veszélyeztetéséért, ami azt mutatja, hogy egy kiváló szerző még messze nem számít kiemelkedő politikai szakértőnek.
Charlotte Knobloch, a Müncheni és Felső-bajorországi Izraelita Kulturális Közösség elnöke átlátszó színjátékkal vádolta az írót. Szerinte Grass csak eljátssza a belső vitát, melynek az eredménye fájdalmas, de a szerző soha sem csinált titkot abból, miként tekint Izraelre.
Hagyomány?
A berlini izraeli nagykövetség is visszautasította Grass vádjait. „Az európai hagyomány része, hogy a zsidókat húsvét előtt rituális gyilkossággal vádolják. Izrael a világ egyetlen országa, melynek létjogosultságát a nyilvánosság előtt megkérdőjelezik. Az izraeliek békében kívánnak élni a szomszédaikkal” – áll Emmanuel Nahshon követ nyilatkozatában.
A szociáldemokrata Reinhold Robbe, a Német–Izraeli Társaság vezetője kijelentette: Grass versével értelmiségiként és művészként elveszítette minden hitelét. Szerinte az írás döbbenetes tudatlanságról tanúskodik a bonyolult közel-keleti viszonyokról. „Megnyilatkozása olyannyira általános és gyenge, hogy teljesen értelmetlen a részleteibe belemenni. A szánalmas szöveg helyett érdemes a vitát átengedni a bölcsebbek számára” – zárul Robbe állásfoglalása.
Henryk M. Broder publicista a Weltben írt cikkében a szerzőt a művelt antiszemita prototípusának nevezte. „Ahhoz, hogy a Közel-Keleten végre béke legyen, és Grass is meglelje lelki békéjét, ahhoz Izraelnek történelemmé kell válnia, így látja az iráni elnök, és erről álmodik a költő, miközben hagymát hámoz” – fogalmazott Broder.
Elhatárolódás
A vita elérte a berlini politikát is. Ruprecht Polenz, a külügyi bizottság elnöke világosan elhatárolódott az írástól. „Nem tetszik nekem” – nyilatkozta a Mitteldeutsche Zeitungnak. A CDU politikusa úgy fogalmazott, hogy nem Izrael, hanem Irán aggasztja a nemzetek közösségét. Philipp Missfelder, a CDU külpolitikai szóvivője a Kölner Stadt-Anzeigerben kijelentette: „A vers ízléstelen, történelmietlen és a közel-keleti helyzet nem ismeréséről tanúskodik.”
A berlini kormány tüntető nyugalommal reagált. „Németországban létezik a művészi szabadság, és szerencsére a kormánynak is szabad, hogy ne nyilatkozzon minden művész megnyilatkozásról” – fogalmazott Steffen Seibert kormányszóvivő. Angela Merkel már 2006-ban, amikor Grass bemutatta élesen bírált életrajzát, világossá tette, hogy ő és az író egészen eltérő megítéléssel bír a német történelemről. Seibert szerdán kijelentette: Nem tudok újat a kancellárnak Günter Grass személyéhez, műveihez fűződő viszonyáról.
A külügy szóvivője kijelentette, izraeli részről még nem érkezett hivatalos reakció az író versére.
Grass jelenleg nem kíván válaszolni a súlyos vádakra. „A versében elmondott mindent, amit mondani akart, és egészségügyi problémái miatt nincs további mondanivalója” – nyilatkozta Hilke Ohsoling, az író titkárnője.
Süddeutsche Zeitung
