Őszig irányítja az SNS-t Ján Slota

Nem pályázza meg újra a Szlovák Nemzeti Párt elnöki székét Ján Slota.

TK
2012. 04. 17. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szlovák politikai spektrum jobb oldalának szélén elhelyezkedő párt elnöke ezt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek jelentette be kedden.

„Én biztos nem jelöltetem magam” – mondta el Ján Slota. Rámutatott: már a márciusban tartott, előre hozott parlamenti választások előtt jelezte, hogy vissza kíván vonulni a magas szintű politikából. Hangsúlyozta: nem változtatja meg a döntéseit.

Ján Slota a pártelnöki szék lehetséges várományosai kapcsán elmondta: véleménye szerint két-három jelölt is pályázik majd az elnöki székre.

Az SNS szóvivője, Jana Benková a párt elnökségének keddi ülését követően elmondta, hogy a párt vezetése tudomásul vette az államfői hivatal által a párt irodájába eljuttatott válaszlevelének tartalmát. Ebben Ivan Gasparovic irodája közli: nem tesz eleget az SNS a népszavazást kezdeményező petíciós íveinek visszaszolgáltatását irányzó kérésének.

Az eset előzményéhez tartozik, hogy az SNS néhány nappal a parlamenti választások előtt több mint 360 ezer aláírást tartalmazó – a szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatáról szóló népszavazás kiírását kezdeményező – petíciós íveket adott le az államfői iroda iktatójában. Az SNS által kezdeményezett népszavazás során a „Támogatja ön azt, hogy a Szlovák Köztársaság egész területén a hivatalos érintkezésben kizárólag a szlovák nyelvet használják?” kérdésre válaszolhattak volna igennel vagy nemmel a szavazók. Az aláírások iktatását követően a köztársasági elnöknek 30 napon belül ki kellett volna írnia a népszavazást, ám Ivan Gasparovic szlovák államfő irodája közvetlenül a határidő lejárta előtt bejelentette: nem ír ki népszavazást a témában, mivel a leadott petíción szereplő aláírások egy része nem hiteles. Erre a lépésre reagálva a Szlovák Nemzeti Párt levélben kérte az államfőt: szolgáltassa vissza az érvényes petíciós íveket, hogy folytatni tudják az aláírásgyűjtést.

A szlovák államfő szóvivője, Marek Trubac az esettel kapcsolatban közölte: azért nem szolgáltatják vissza a petíciós íveket, mert az aláírás-gyűjtési akció az ívek iktatásával véget ért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.