Szerbia öt éven belül az unióban?

Boris Tadić szerint megoldást találnak a koszovói kérdés rendezésére, és az eddigi ütemben biztosítják a külföldi tőkebefektetéseket is.

tt
2012. 04. 25. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tadić erről a nyugat-szerbiai Szabácsban szerdán tartott pártrendezvényen beszélt. Azt hangoztatta, hogy közel van országa EU-ba lépése, úgy véli, Belgrád még az idén megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat.

Az elnökjelölt beszélt arról is, hogy létrehoztak egy hatszáz fős csoportot, amely kész minden kérdésről tárgyalni az unióval, és arról is, hogy Szerbiában minden területen reformra van szükség. Kitért arra, hogy megnőtt a befektetők érdeklődése országa iránt, miután hivatalos tagjelölti státust kapott az uniótól. A németországi befektetők érdeklődése a háromszorosára emelkedett, az olaszoké pedig még ennél is jobban – hangoztatta.

A politikus egyúttal hangsúlyozta, Szerbia nem lehet meg a külföldi befektetők nélkül, mert állami vagyona elértéktelenedett, a magángazdaságnak pedig nincs meg a technológiai megújuláshoz és a nagy gazdasági rendszerek fejlesztéséhez szükséges ereje.

Szerbiában május 6-án elnök- és parlamenti választásokat tartanak. Tadić nemrégiben lemondott államfői tisztségéről, de jelöltként újra indul az elnökválasztáson. Pártja, a Demokrata Párt – az eddigi kormánykoalíció vezető ereje – az esélyesek közé tartozik.

Az ország március elsején kapott hivatalos tagjelölti státust az uniótól, Belgrád most arra vár, hogy Brüsszel kijelölje a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját. Szerbiának addig vélhetően rendeznie kell majd viszonyát volt déli tartományával, a túlnyomó többségében albánok lakta Koszovóval, amely 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét. A nemzetközi közösség egy része elismeri, öt EU-tagállam és Belgrád viszont nem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.