Steffen Seibert kormányszóvivő szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: a berlini kormányt rendkívüli módon aggasztják azok az értesülések, amelyek szerint az 51 éves volt ukrán miniszterelnököt bántalmazták, amikor a napokban akarata ellenére a börtönből a harkivi vasutaskórházba szállították át.
A Merkel-kormány szóvivője hangsúlyozta: amennyiben mindez igaz, az ukrán hatóságok eljárása teljes mértékben elfogadhatatlan. A szóvivő utalt arra is, hogy a Timosenko által a fogva tartás körülményei miatt kezdett éhségsztrájk súlyos következményekkel járhat.
A német kormány nyilatkozatát ismertetve Seibert leszögezte, hogy a megbetegedett ellenzéki politikus számára megfelelő orvosi ellátást kell biztosítani. E célból megerősítette Berlin korábbi ajánlatát, amelynek értelmében kész németországi gyógykezelést biztosítani Timosenkónak, illetve német orvosokat küldeni Ukrajnában történő kezelése céljából. A szóvivő úgy értékelte, hogy a Timosenkóval és a többi ellenzéki politikussal szemben alkalmazott ukrán kormányzati magatartás összeegyeztethetetlen az európai értékekkel. A büntetőjog nem használható fel a demokrácia megnyirbálására, illetve az ellenzék akadályoztatására – jelentette ki Seibert.
A volt ukrán miniszterelnök ügyvédje a közelmúltban arról számolt be, hogy Timosenkót a kíséret állítólag bántalmazta, amikor a börtönből – akarata ellenére – kórházba szállították. A bántalmazás ellen tiltakozva a korábbi miniszterelnök bejelentette, hogy éhségsztrájkot kezd.