Az emberek nélkül kudarcra van ítélve az akció

Az európai vezetők továbbra is zárt ajtók mögött kötik meg a legfontosabb megállapodásokat a kontinens jövőjéről – írta Timothy Garton Ash történész.

Az európai gazdaságpolitikák alapvető változásokon mentek át az eurózóna alapjait lefektető maastrichti szerződés megkötése óta eltelt két évtized során, az ezek kialakításához vezető út azonban nem. A legfontosabb megállapodások a mai napig zárt ajtók mögött születnek, s azokat néhány befolyásos ország vezető politikusai és tanácsadóik határozzák meg – írta az Oxfordi Egyetem Európa-szakértője.

Két évtizeddel ezelőtt Francois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl német kancellár játszotta a főszerepet az euró létrehozásában, s Gulio Andreotti olasz miniszterelnöknek is fontos szerep jutott a tárgyalásokon. A jövő héten ugyanezen három ország képviselőjén múlik majd a közös fizetőeszköz sorsa: Francois Hollande-on, Angela Merkelen és Mario Montin.

Mára az újságírói és tudományos kutatómunka rávilágított, „hogyan sütötték a maastrichti tortát”, amely azonban csak félig sült meg. A monetáris uniót az annak fenntartásához szükséges fiskális unió kialakítása nélkül hozták létre. Mitterrand és Kohl már 1989-ben a nemzeti költségvetések összehangolásáról tárgyalt, Andreotti és Mitterrand pedig 1991-ben úgy akarta meggyőzni az újonnan egyesült Németországot, hogy német típusú költségvetési szigort szabtak az eurózónába való belépés feltételeként. „Fogják meg az oldalukat és nevessenek, mert egyébként sírniuk kellene” – írta Garton Ash a mai és a húsz évvel ezelőtti helyzet hasonlóságaira utalva.

A jól bejáratott módszerekkel Európa vezetői kompromisszumra fognak jutni. Ez valószínűleg egy „felvizezett, de feldíszített Hollande-féle növekedési paktum lesz a Merkel-féle fiskális paktum kiegészítésére” – vélte a történész.

A döntéshozatal alapvetően nem változott Maastricht óta. Habár az Európai Parlament (EP) jogkörei nőttek, ez mégsem vezetett ahhoz, hogy az európai gazdaságot európai politikák vezessék. Ma – ahogy húsz éve is – a nemzeti elitek által meghatározott nemzeti érdekeket képviselő nemzeti vezetők alakítják a kontinens gazdasági viszonyait. Ahogy azt Franciaország és Görögország példája is mutatja, a nemzeti választások sokkal fontosabbak az EP-választásoknál, sőt egyes esetekben még tartományi választások – például a vasárnap esedékes észak-rajna–vesztfáliai voksolás – is jelentősebbek lehetnek, mint az uniós szintűek.

Egyvalami azonban megváltozott Maastricht óta, ez pedig az európaiak hozzáállása. „Mindig is volt egy szemernyi igazság abban, hogy az EU-t az »elitek összeesküvése« építette fel – de csak egy szemernyi, nem több, mivel a legtöbb országban az elitek a maguk Európa-párti politikáját a lakosság erős egyetértésére tudták alapozni. Ma már nem tudják” – írta Garton Ash. A görögöknek éppen most lett elegük, s ennek következtében az eurózóna kaotikus szétesésének veszélye fenyeget.

Ha Merkel, Hollande és Monti hatékony lépéseinek következtében esetleg mégis sikerül megakadályozni a valutaövezet felbomlását, az európai embereket akkor is meg kell győzni az integráció mélyítésének szükségességéről, mivel még az erősen EU-párti tagállamokban is egyre több a kétely a közös projektet illetően. Az eurózóna – és egyben az egész európai projekt – megmentése továbbra is néhány nemzeti vezető döntésétől fog függni. De ahhoz, hogy ők sikerrel járjanak, európai emberek millióinak támogatására lesz szükségük. Enélkül a mentőakció kudarcra van ítélve – vonta le a konklúziót Timothy Garton Ash, figyelmeztetve arra is: egyelőre nem sok jele van annak, hogy a lakosság elkötelezett a politikusok céljai iránt.