Mariela Castro Kubában a Szexuális Nevelés Országos Központja élén áll, és évek óta kampányt folytat a homoszexuálisok jogainak elismertetése érdekében. Elérte a nem megváltoztatását célzó műtétek elfogadását, és törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben a homoszexuális párok törvényes házasságkötéséről, de ezt még nem hagyták jóvá. A San Franciscó-i értekezleten „Politikai kitekintés a szexuális különbözőségre„ címmel tart előadást.
A kubai kommunistaellenes emigráció politikusai máris bírálták a külügyminisztériumot a vízum kiadásáért, mondván, hogy teret adnak a rendszernek „eltorzult érvei” kifejtéséhez. Bob Menendez kubai származású demokrata szenátor azzal is megvádolta a kubai elnök lányát, hogy „a demokrácia ellenfele, aki védelmébe veszi az aktivisták brutális elnyomását„. A külügyminisztérium elzárkózott a kommentálástól.
Mariela Castro a múlt héten üdvözölte Barack Obama amerikai elnököt, aki egy interjúban elmondta, hogy évekig tartó folyamat eredményeként arra a döntésre jutott, hogy támogatja az egyneműek házasságkötését.