Az emberek azt követelték, hogy a hatóságok szolgáltassanak igazságot egy néhány órával korábban megölt társuknak. Rony Urizar, a védelmi miniszter szóvivője közölte, hogy a tömeg Barillas városban kerített hatalmába egy előőrsöt, megverte a katonákat, közülük egyet súlyosan. Nem sokkal később az emberek eltávoztak, de a városban felgyújtottak még több épületet.
Hozzátette, hogy a helybeliek a városban építendő vízi erőmű ellen tiltakoznak. Az emberek szerint egyik társuk megölése megtorlás a megmozdulásért. Mauricio López Bonilla belügyminiszter bejelentette, hogy a rend helyreállítására Guatemalavárosból katonákat és rendőröket vezényelnek Huehuetenango tartományba. Az ostromállapot bevezetése feljogosítja a hadsereget egyebek között arra, hogy elfogatóparancs nélkül vegyen őrizetbe bárkit.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok