Előre hozzák a választásokat Izraelben

Izraelben előre hozzák a választásokat – állapodtak meg szerdán a pártok a Jerusalem Post című lap jelentése szerint.

WL
2012. 05. 02. 16:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap úgy tudja, hogy jövő hétfőn terjesztik be a törvényt a parlament feloszlatásáról. A Kneszet elnöke szerint valószínűleg május 9-én lesz ennek a törvényhozásnak az utolsó ülése. A lap azt írta, hogy a kormánykoalíció és az ellenzéki pártok többsége egyaránt támogatja a választás előre hozatalát.

A helyi sajtó hetek óta kézenfekvőnek tartja a választást, mert a koalíció két bonyolult kérdésben is megosztott. Az egyik az ultraortodox fiatalok mentessége a katonai szolgálat alól. A másik a jövő évi költségvetés, amelyben a pártok már előre kivételes juttatásokat követelnek saját választóik számára, ugyanis a 2013-as év választási év lenne a parlament eredeti mandátuma októberi lejárta miatt.

Reuven Rivlin parlamenti elnök, aki az összes pártfrakcióval beszélt, azt mondta, hogy a választás időpontjáról még nincs megállapodás. Benjámin Netanjahu miniszterelnök olyan dátumot keres, amely megfelel a koalíciós pártoknak.

A miniszterelnöki hivatal szerint a kormányfő szeretné minél előbb lebonyolítani a választást. Ebből a szempontból az augusztus közepe jöhet szóba, de egyes koalíciós partnerek vagy az ellenzéki Kadima inkább az októbert preferálja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.