EU-harccsoportot alakítanak a V4-ek

Közös EU-harccsoportot hoz létre a négy visegrádi ország. Hende Csaba honvédelmi miniszter üdvözölte, hogy Lengyelország vállalta a harccsoport vezetését.

PR
2012. 05. 04. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter az ülésen üdvözölte, hogy Lengyelország vállalta a V4-ek EU-harccsoportjának vezetését. „A több mint 3000 fős harccsoportot 2016. január elsejével hozzák majd létre, és 2016 első félévében fog készenléti szolgálatot adni” – olvasható abban a közleményben, amelyet a magyar honvédelmi tárca juttatott el az MTI prágai tudósítójához.

Az eddigi, inkább politikai jellegű együttműködés az EU-harccsoport létrehozásával a jövőben konkrét katonai együttműködéssé alakul át.

„2016 elejéig szeretnénk közös harccsoportot felállítani az EU-erők számára. Ennek a lényegében közös egységnek több mint 3000 katonája lenne” – mondta Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter újságíróknak. Hozzátette: a közös egység lengyel parancsnokság alatt működne, s már hivatalos megalakulása előtt, 2015 második felében közös hadgyakorlatot tarthatna.

„Ez rendkívül fontos politikai jelzés, jelzése annak, hogy Közép-Európa négy állama képes egy ilyen feladat megvalósítására anélkül, hogy egy nagyhatalom állna mögöttük” – húzta alá Vondra.

A találkozó végén aláírt kommüniké szerint a négy ország nem csak közös hadgyakorlatokat tervez, de mérlegelik a közös haditechnikai beszerzéseket is, ami lehetővé tenné a kedvezőbb árak elérését.

Peter Brno, Szlovákia prágai nagykövete, aki a tanácskozáson az új pozsonyi védelmi minisztert helyettesítette, hangsúlyozta: Szlovákia előrelépésnek tekinti, hogy az eddigi politikai együttműködést konkrét katonai tartalommal töltik meg.

A lengyel védelmi miniszter úgy vélte: a tanácskozás jó alkalom volt arra is, hogy a visegrádiak egyeztessék álláspontjukat a NATO közelgő chicagói csúcstalálkozója előtt. „A közös hang biztosan jól lesz hallható Chicagóban” – jegyezte meg Tomasz Siemoniak.

A védelmi miniszterek a megbeszélésen áttekintették a cseh V4-es elnökség alatt elért eredményeket, és a további együttműködés irányait, elsősorban a NATO-n belüli együttműködést, valamint a V4-ek hadseregeinek lehetséges közös képességfejlesztését.

A miniszterek a tárgyalásukon megerősítették a NATO áprilisi, brüsszeli védelmi miniszteri értekezletén ismertetett, Felelősség az erős NATO-ért című közös V4-es nyilatkozatban kinyilvánított elkötelezettségüket is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.