Háborús bűnösöket fogott el a csendőrség

Szerbek ellen elkövetett háborús bűncselekmények gyanújával hat albán nemzetiségű személyt tartóztattak le pénteken a hatóságok Szerbia déli részén tartott razziák során – jelentette pénteken a belgrádi média.

BL
2012. 05. 04. 15:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A B92 rádió-televízió szerint Bujanovac városában, illetve Veliki Trnovac és Breznica falvakban legalább nyolc helyen tartottak razziát. Nem hivatalos értesülések szerint hat személyt vettek őrizetbe, egyikük egy EBESZ-tolmács. Az akció során megtámadták a szerbiai elitrendőrség, a csendőrség egyik tagját.

A razziákról szóló híreket megerősítette Saib Kamberi, Bujanovac önkormányzati vezetője is, de a hatósági fellépésről, illetve a letartóztatott személyekről pontos információkkal nem szolgált. Ivica Dacsics belügyminiszter a nap folyamán tart róla sajtótájékoztatót.

A Koszovóval határos dél-szerbiai térségben, Bujanovac, Presevo és Medvedja környékén csaknem 60 ezer albán él. Tizenegy évvel ezelőtt, 2001 tavaszán albán fegyveres csoportok lázadást robbantottak ki ott azzal a szándékkal, hogy Koszovóhoz csatolják a 90 százalékban albánok lakta térséget. Két nappal a szerbiai parlamenti, elnök- és helyhatósági választások előtt történt letartóztatások várhatóan tovább növelik a feszültséget Koszovóban. A függetlenség útjára lépett egykori szerbiai tartományban a szerbek is szavazhatnak a parlamenti, illetve az elnökválasztáson, amelyet Belgráddal együttműködve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet rendez meg számukra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.