Egy zarándok 2008 nyarán az ausztriai Mariazellből gyalog vágott neki a település és Csíksomlyó közti 1400 kilométeres távnak, hogy részt vehessen a 2009-es pünkösdi búcsún. Biztosan komoly oka volt rá, hogy így tett, de talán elérte volna az eggyel korábbit is, ha a sokkal gyorsabb és közösségibb megoldást választva Magyarországon zarándokvonatra száll. Ha idén kelne útra, már csak Szombathelyig kellene gyalogolnia – mintegy 150 kilométert. A búcsú 2012-es résztvevőinek három különvonat is rendelkezésre állt, az utazást igazán felemelő programok színesítik a csúcsesemény előtt, voltaképp versengés alakult ki a keresztények kegyeiért.
Boldogasszony Zarándokvonat
A csütörtök hajnalban a Nyugatiból kigördült vonat leginkább azzal került be a hírekbe az utóbbi napokban, hogy az író Nyirő József földi maradványait szállította volna Székelyudvarhelyre, a kegyeleti kocsi beutazását azonban a román hatóságok mondvacsinált okokkal magyarázva megtiltották. De „tud” a vonat még mást is: a Misszió Tours zarándokszerelvénye – amelynek védnöke Kövér László és Soltész Miklós is – számos szerzetesrenddel és több püspökkel a fedélzetén Szolnok, Békéscsaba, Arad, Radna, Gyulafehérvár, Tövis, Székelykocsárd, Marosvásárhely, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós útvonalon megy.
Mivel az utazásra elmegy az egész nap, a zarándokokra már csak az elszállásolás várt csütörtök este, de a másik két vonat pénteki indulásakor a kiváltságosok már az ezeréves határt tekintik meg Gyimesbükkön. A Tatros folyó partján később csángó kóstolóban részesülnek az utazók, majd megtekintik a Rákóczi-vár romjait, és szabadtéri szentmisén is részt vesznek a gyimesi csángókkal. Csíksomlyóra, ahol a Mária-kegyhelyen 1567 óta minden pünkösdkor összegyűlnek a magyarok, szombaton lesz a főesemény – a közszolgálati televízió élőben közvetíti. A hosszú utas „csapat” pünkösdvasárnap még részt vesz egy szabadtéri szentmisén Gyergyószentmiklós főterén, a kedvező óraátállításnak köszönhetően pedig este 10-re már Budapesten is van. A szervezők 50–65 ezer forintos csomagokat állítottak össze a zarándokoknak, akik a vonaton együtt utaznak a lengyel pálosok Fekete Madonna képének „hivatalos” másolatával; a képet korábban ugyancsak zarándokvonat hozta el Częstochowából, szintén Kövér László védnöksége alatt.
Csíksomlyó Expressz