„A bank nemrég módosított a munkaruházatra vonatkozó szabályzaton, és a változtatás nyomán megkövetelt egyenruha részeként nők számára kötelezővé tette a fejkendő viselését tekintettel arra, hogy iszlám intézményről van szó” – magyarázta Imán Afáne. Mint mondta, a Jordan Dubai Islamic Bank többször is figyelmeztette munkavállalóját az öltözködési kódex tiszteletben tartására, de hiába. Ezután a bank konzultált a munkaügyi minisztériummal, és a hatályos törvénynek megfelelően elbocsátotta a munkahelyi szabályzatot megsértő nőt. A szóvivő elmondta, hogy a többi keresztény alkalmazottal nem volt ilyen jellegű probléma, mindegyikük feltette a kendőt.
Az elbocsátott nő úgy nyilatkozott, hogy „az elveivel ellentétes” a kiegészítő ruhadarab viselése.
A Jordan Dubai Islamic Bank 52 százalékban az 1975-ben – az arab világ első iszlám pénzintézeteként – alapított Dubai Islamic Bank tulajdona.
Kirúgták, mert nem viselte a fejkendőt
Jordániában elbocsátottak egy keresztény banki alkalmazottat állásából, mert az intézet öltözködési előírásait figyelmen kívül hagyva nem viselt fejkendőt – mondta el szerdán a bank egyik szóvivője.
2012. 05. 23. 20:59
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!