Önkormányzati szuper választást tartanak csütörtökön Nagy-Britanniában, mivel egyszerre döntenek majd a londoni főpolgármesterről és a közgyűlésről, valamint helyhatósági voksolást tartanak Angliában, Skóciában és Walesban. A 2010 májusa óta hatalmon lévő konzervatív–liberális koalíció a legnehezebb erőpróba előtt áll, mivel 5000 helyhatósági helyről döntenek a szavazók. A kabinet két éve egy erőteljes megszorító programban kezdett, a gazdaság mostanra ismét recesszióba zuhant, míg a munkanélküliség történelmi magasságokba emelkedett.
Boris Johnson, London jelenlegi főpolgármestere
Éppen ezen tényezők miatt a kormánypártok vélhetően veszteségeket könyvelhetnek el a mostani választásokon, bár az ilyen időközi megmérettetések mindig az ellenzéki sikerét hozták Nagy-Britanniában is. Az utóbbi hetekben David Cameron miniszterelnök többször került a támadások kereszttüzébe, így elemzők szerint a szokásos vereség mellett a mostani önkormányzati választás akár katasztrófát is jelenthet a politikus számára.
Visszavágna
Felmérések szerint a balközép Munkáspárt egyértelmű megerősödését regisztrálhatjuk a voksolást követően, míg az EU-ellenes Brit Függetlenségi Párt és a Skót Nemzeti Párt is teret nyerhet a konzervatívok és a liberálisok kárára. Az Independentben közölt kutatás szerint a Labour 40, a konzervatívok 33, a liberális-demokraták 11, a függetlenségi párt pedig nyolc százalékon állt áprilisban.
A választás legnagyobb tétje, hogy képes lesz-e Boris Johnson London konzervatív polgármestere megtartani a székét munkáspárti kihívójával szemben. Ken Livingston, aki korábban 2000–2008 között volt a főváros vezetője, most megpróbál visszavágni a négy évvel ezelőtt elszenvedett vereségért. Egyelőre Johnson örülhet, mivel a felmérések szerint legalább tíz százalékkal vezet legfőbb riválisa előtt. „Ha Johnson veszít, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülhet Cameron, de ha nyer, akkor az országos vereség ellenére elmondhatja, hogy a legfontosabb ütközetet megnyerte” – mondta John Curtice politikai elemző.
Liberális mélyrepülés
A kormány helyzetét csak nehezítheti, hogy mivel a liberálisok a tavalyi önkormányzati választásokon soha nem látott vereséget szenvedtek, ezért ha idén is hasonlóan szerepelnének, könnyen a koalícióból való távozáson gondolkodhatnának. A befektetők aggodalmát mindenesetre lehűtötték azok a nyilatkozatok, miszerint a kabinet ragaszkodik a költségvetési egyensúly fenntartásához és a kiadások további lefaragásához.
Ken Livingstone, a Munkáspárt jelöltje
A londoni megmérettetésen kívül a liverpooli polgármester-választás áll az érdeklődés középpontjában, bár a Mersey partján egyértelmű munkáspárti siker várható. A Labour egyébként Angliában és Walesben bízik jelentős áttörésben 2008-as súlyos veresége óta, éppen ezért a nyugdíjasokra, valamint a tömegközlekedést használókra koncentrált a kampány során. A liberálisok a súlyos vereség elkerülése érdekében ismételten elővették az adócsökkentés jelszavát, és megpróbálnak azokra a településekre koncentrálni, ahol a legnagyobb esélyük van a sikerre.