„Ez a kormányprogram úgy íródott, hogy a négyéves kormányzási ciklus végére Robert Fico pártja népszerűségének lehető legnagyobb részét meg tudja őrizni” – mondta el az MTI-nek az új szlovák kabinet kormányprogramját véleményezve Solymos László, a Most-Híd parlamenti frakciójának elnöke. Rámutatott: ezt a célt bizonyítja az is, hogy a dokumentum gyakorlatilag végig általánosságokról beszél, és abban alig lehet találni konkrét terveket.
A Most-Híd pozitívan értékeli, hogy a kormányprogramban szerepel a költségvetés deficitjének 3 százalék alá csökkentése, ugyanakkor szerintük kérdéses, milyen módon akarja ezt véghezvinni a kormánypárt.
„Nem tartjuk jónak azokat, a Smer részéről megszellőztetett elképzeléseket, hogy a költségvetés konszolidációját főként a gazdagabbak és a középréteg adóterheinek növelésével akarják megoldani” – jelentette ki a frakcióvezető. Hozzátette: a tehetősebbek úgyis megtalálják a módját, miképpen kerüljék el a többletadókat, a középréteget pedig már így is túl nagy adóterhek sújtják.
Solymos szerint rossz utat választ a kormány azzal, hogy a költségvetés konszolidációja során az adóbevételek növelésére helyezi a hangsúlyt, és nem konkretizálja, milyen módon faragná le a büdzsé kiadási oldalát. „Az államigazgatás jelenlegi felépítése túl nagy teher az államnak, például a körzeti hivatalok optimalizálásával is tartalékokat lehetne felszabadítani a közkiadások lefaragásához” – mutatott rá. Hozzátette: komoly többletbevételekhez juthatna a kabinet az áfa beszedésének eredményesebbé tételével is.
A Most-Híd frakcióvezetője a kormányprogram oktatásügyet érintő terveivel kapcsolatban úgy nyilatkozott: ugyan ők is szükségesnek tartják, hogy a munkaerőpiac kínálati oldala idomuljon a munkaadók igényeihez, ugyanakkor átjárhatatlannak tartják ennek olyan eszközöket alkalmazó – az oktatásügyi tárca által felvázolt – megvalósítását, amely bizonyos iskolatípusok számának redukálásával próbálná orvosolni a helyzetet.
A kisebbségi status quo megőrzése nem lehet cél – mondta el Solymos László a kormányprogram a nemzeti kisebbségeket érintő elképzelései kapcsán, amelyek között ez a célkitűzés szerepel. A kisebbségek jelenlegi jogállásának megőrzése helyett szerinte előrelépéseket kellene tenni. Rámutatott: a gyakorlat azonban eddig mást mutatott, hiszen míg egyrészről Robert Fico a status quo megőrzéséről beszélt, másrészt megszüntette a kisebbségügyi kormányalelnök hivatalát. Hozzátette, hogy ez szerintük még akkor is visszalépésnek számít, ha a jövőben létrehozzák a kisebbségi ügyekkel foglalkozó kormánybiztos posztját.
Solymos László mindennek ellenére optimista, véleménye szerint ugyanis a kormányprogram nyitott, és mint ilyen sokféle lehetőséget magában hordoz. „Bízom benne, hogy ha előjönnénk egy olyan ötlettel, amely előrevinné a kisebbségek jogállását, akkor nem fogunk zárt ajtókat döngetni” – tette hozzá a politikus, aki szerint ilyen előrelépés lehetne a kisebbségi kultúra finanszírozását szabályozó, általuk a múltban már előkészített törvény elfogadása.