Négyen vehettek részt a mészárlásban

Bűnvádi feljelentést tettek a macedón hatóságok öt személy ellen, akiket terrorizmus vádjával fogtak el néhány nappal ezelőtt, mert azzal gyanúsítják őket, hogy közük van ahhoz a gyilkossághoz, amelyben öt macedónt öltek meg egy tó mellett Szkopje közelében – adta hírül a belgrádi média.

BL
2012. 05. 03. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Macedóniában néhány nappal ezelőtt egy radikális iszlám csoport húsz tagját vették őrizetbe, azzal gyanúsítva őket, hogy közük van az április 12-én elkövetett ötös gyilkossághoz, amelynek áldozata négy tizenéves fiú és egy idősebb férfi volt. A gyanúsítottak közül szerdán öt személy ellen indítottak bűnvádi eljárást, amelyben három személyt azzal vádolnak, hogy részt vettek a mészárlásban, ketten pedig a tettesek szökését szervezték meg.

Gordana Jankulovszka macedón belügyminiszter nem akart nyilatkozni a gyanúsítottak nemzeti hovatartozásáról. Arról sem, hogy a házkutatáskor a rendőrség a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) propagandaanyagait és egyenruháit, valamint fegyvereket talált.

A macedón belügyminiszter szerdán csak azt mondta el, hogy az április 12-i gyilkosság elkövetői korábban Afganisztánban és Pakisztánban harcoltak a NATO vezette nemzetközi csapatok ellen. Két, terrorizmussal gyanúsított személy még szökésben van, egyikükről feltételezik, hogy részt vett a gyilkosságok elkövetésében – tette hozzá Jankulovszka.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.