Nem engedik vissza a megbuktatott elnököt

A bissau-guineai junta kijelentette, hogy elfogadja a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) minden követelését, leszámítva az április 12-én államcsínnyel megdöntött Raimundo Pereira ideiglenes elnök visszatérését a hatalomba.

BL
2012. 05. 02. 10:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Minden pontban egyetértettünk az ECOWAS-szal, kivéve Raimundo Pereira visszatérésének a kérdését” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Daba Na Walna alezredes, a junta szóvivője. Az ECOWAS hétfőn azzal vádolta meg a junta vezetőjét, Antonio Indjai tábornokot, hogy visszautasította a nyugat-afrikai szervezet döntését, miszerint ECOWAS-katonák felügyeljék az átmenetet, és azonnali szankciókat jelentett be.

Raimundo Pereirát a hadsereg az államcsíny napján vette őrizetbe Carlos Gomes Junior volt kormányfővel együtt. A két férfit április 27-én elengedték, és ők Abijanba, Elefántcsontpart gazdasági fővárosába utaztak. Pereira január óta látta el az ügyvezető elnöki tisztséget, miután az ország törvényesen megválasztott elnöke, Malam Bacai Sanha elhunyt. Gomes Junior a puccs idején a második elnökválasztási fordulóra készült, amelynek a fő esélyese volt.

„Azt kértük az ECOWAS-tól, hogy adjon nekünk egy kicsivel több időt” – mondta a szóvivő, arra hivatkozva, hogy a kérdés belső vitát igényel. Az ECOWAS-egységekkel kapcsolatban, amelynek első katonái eredetileg már vasárnap megérkeztek volna Bissauba, de érkezésüket késleltették, a szóvivő közölte: az ECOWAS-erők parancsnoka Bissauban van. „Szakértőkkel jövőbeli felvonultatási helyük kiválasztásán dolgozunk” – mondta.

Az átmenet idejére megválasztandó ideiglenes államfővel kapcsolatban Na Walna kijelentette, hogy a volt kormányzópárt, a Guinea (Bissau) és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGC) utasította el a junta és az egykori ellenzéki pártok által a múlt héten javasolt Manuel Serifo Nhamadjo jelölését. Az egykori kormánypártból kivált Nhamadjo, aki az államcsíny előtt ideiglenes parlamenti elnök volt, nem vállalta el a jelölést, arra hivatkozva, hogy az „túllép a törvényesség keretein”.

Az elnökválasztás márciusi 18-i, első fordulója után Nhamadjo egyike volt annak az öt jelöltnek, aki kétségbe vonta Gomes Junior győzelmét, és megtagadta, hogy induljon az április 29-én kitűzött második fordulóban, amely végül a puccs miatt elmaradt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.