Nincs gondjuk a kommunistákkal

A csehek kétötöde számára nem jelent semmiféle problémát, ha a kommunisták ismét tagjai lesznek a kormánynak – derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.

WA
2012. 05. 03. 8:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A SANEP társaság április végi felmérése szerint a megkérdezettek 39,2 százaléka úgy véli, hogy a kommunisták esetleges részvétele a kormányban hasznosabb lenne az ország számára, mint a Petr Necas vezette jobbközép koalíciós kormány.

Egy másik kérdésre válaszolva az emberek 42,5 százaléka azt mondta: egy szociáldemokrata kisebbségi kormány, amely élvezné a kommunisták támogatását, jobb lenne az országnak, mint a mai Necas-kabinet.

Önálló kommunista miniszterek megjelenését a cseh kormányban az emberek 37,1 százaléka nem tartja problémának, míg 55,3 százalék számára ez elfogadhatatlan. A felmérésből az is kiderült, hogy míg a jobboldalon a kommunisták elutasítottsága továbbra is magas, a szociáldemokrata hívek körében a kommunisták egyre inkább elfogadhatóak, partnerek.

A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) választóinak 83,7 százaléka nyilatkozta azt, hogy el tudja fogadni a kommunisták kormányzati szerepét. Egy szociáldemokrata–kommunista kormánykoalíció a megszólított szociáldemokraták 58,1 százaléka számára elfogadható. Az önálló kommunista miniszterek a szociáldemokraták 75,7 százaléka számára elfogadhatóak.

A Cseh Szociáldemokrata Pártnak egy, a kilencvenes évek második felében elfogadott saját kongresszusi határozatuk (az úgynevezett Bohumíni-határozat) tiltja a kormányszintű együttműködést Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM). A felmérésből kiderült, hogy a szociáldemokrata szavazók 75,7 százaléka szeretné a határozat megszüntetését.

Alsóbb szinteken a pártok már hosszabb ideje jól együttműködnek. Regionális és helyi szinteken a jobboldali pártok kommunistákkal történő együttműködése sem ritka.

Az 1989-es rendszerváltás után az egykori állampárt, Csehszlovákia Kommunista Pártja romjain alakult KSCM-et az új pártok évekig politikai karanténban tartották, s minden szinten elszigetelték. Mára a kommunista párt az ország harmadik legerősebb politikai tömörülése, s már csak a kormány ajtaja van zárva előtte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.