Augusta Cristina Urzica, Hargita megye prefektusa szombat délután kijelentette, amíg a bíróság nem dönt a dokumentum törvényességéről, a prefektúra felfüggesztettnek tekinti Nyirő József újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a Hargita megyei törvényszék június 20-ára tűzte ki az első tárgyalást.
A prefektus szerint egy elírás történt, így nem teremthető jogi kapcsolat a kibocsátott engedély és Nyirő halotti bizonyítványa között. A prefektus szerint vélhetően „emberi hibáról” lehet szó, amelyet a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője követett el. A prefektus szerint nem lenne semmi akadálya az újratemetésnek, ha a polgármesteri hivatal visszavonta volna az engedélyt és helyette újat bocsát ki.
Szombat délelőtt derült ki, hogy Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a temetkezési engedély semmisségének megállapítását a közigazgatási bíróságon. Lukács Csaba az ügy kapcsán a Hír Televíziónak azt nyilatkozta, akkor is megtartják az újratemetést, ha megsemmisítik az engedélyt, mivel nem ők hibáztak, hanem az azt kiadó polgármesteri hivatal.
Feltartóztatták Korondon román rendőrök Lukács Csabát, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt szombaton. Lukács Csaba és Kovács Tamás fotós taxival úton volt a vasárnapra tervezett újratemetés helyszínére, Székelyudvarhelyre, amikor a rendőrök megállították az autót. Ellenőrizték a személyazonossági iratokat, és mikor kiderült Lukács neve, felszólították őket, hogy mutassák meg a csomagokat.
Lukács Csaba azt mondta, ezt csak hivatalos parancs mellett, illetve tanúk jelenlétében hajlandó megtenni. A rendőrök erre közölték, hogy kábítószer-csempészet gyanúja miatt bekísérik a rendőrségre, s ott megvárják a csomagok átvizsgálásához szükséges hivatalos engedélyt. A kommunikációs vezető és utastársa jelenleg a korondi rendőrségen tartózkodik, útlevelüket mindketten visszakapták, de az ellenőrzésig nem távozhatnak sehova. Lukács ügyvédet és konzuli védelmet kért.
A korondi rendőrök tájékoztatása szerint az ügyet a csíkszeredai rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya veszi át, s már el is indult a kijelölt osztag.