A brit kormány javaslata értelmében többek közt orvosokból, pszichológusokból, rendőrökből és jogászokból álló szakértői csoportot konfliktus sújtotta területekre küldenék, hogy bizonyítékokat gyűjtsön az elkövetett erőszakos cselekményekről. Ezenfelül útmutatásban részesítenék a nemi erőszak ellen fellépő nemzetközi szervezeteket, valamint segítenének felvázolni az erre vonatkozó hatékony törvényeket.
A kezdeményezés célja, hogy minél több, szexuális erőszakot elkövető személyt lehessen nemzetközi bíróság elé állítani.
A nemi erőszakot gyakran alkalmazzák háborús taktikaként nők és férfiak, illetve gyermekek ellen világszerte. A Kongói Demokratikus Köztársaságban egyedül 2010-ben nyolcezer nőt és lánygyermeket erőszakoltak meg az országban tomboló erőszak során.
A David Cameron vezette konzervatív-liberális kormány bejelentette, hogy 2013-ban a legnagyobb gazdaságokat tömörítő G8 csoport elnökeként szorgalmazni fogja a szexuális bűncselekmények elleni fokozottabb küzdelmet és az elkövetők bíróság elé állítását.
Nyolcezer nőt erőszakoltak meg
Nagy-Britannia szakértői csoportokat küldene azokba a háborús övezetekbe, ahol a lakosság elleni nemi erőszakot a harcok részeként alkalmazzák – közölte keddi összeállításába a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
2012. 05. 29. 11:11
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!