Soha nem volt még ilyen közel a háború

Günther Grass Izrael-ellenesnek bélyegzett verse kapcsán felmerül a kérdés: kinek van több joga bírálni a világ országainak nukleáris fejlesztési programjait?

Grass prózaversének rengeteg olvasata van. Mi egy kül- és biztonságpolitikai intézet vagyunk, így én egy olyan eszköznek tekintem a művet, melynek segítségével áttekinthetővé válik a német külpolitika múltja és jelene – jelezte az előadások várható irányát Kiss J. László, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezetője csütörtökön. Az MKI vezetője a Nobel-díjas Günther Grass április elején megjelent verse nyomán maga elemezte Izrael és Németország második világháború utáni viszonyát. N. Rózsa Erzsébet, a külügyi intézet koordinációs igazgatója Iránnak Izraelhez és az arab államokhoz fűződő kapcsolatát bontotta ki.

Az 1999-ben Nobel-díjjal jutalmazott német író Izrael-ellenesnek minősített verse április 4-én jelent meg. Günther Grass művében azt taglalja, noha Izrael szinte biztosan rendelkezik atomfegyverrel, a világ mégis az iráni nukleáris fejlesztést bírálja. Izrael berlini nagykövetsége azon melegében antiszemitának bélyegezte az írót. Néhány nappal később Grasst nemkívánatos személynek titulálták Izraelben, a Háárec című országos napilap viszont kiállt mellette.

A két ország viszonyában az utóbbi évek egyik legfontosabb eseménye Angela Merkel 2008-as knesszetben elmondott beszéde volt, vélte Kiss. Ekkor mindenki számára egyértelművé vált, hogy Izrael létezése, az ország megvédelmezése a német külpolitikai stratégia szerves részét képezi. A kancellár jelezte, ebben a kérdésben semmit sem számít a közvélemény befolyásoló ereje. Németország kettős őrséget áll: ügyel Izrael biztonságára, és a palesztin–izraeli viszonyt is kiemelt figyelemmel követi. Egyes vélemények szerint ugyanakkor Merkel túl sokat ígért Izraelnek, olyan vállalást tett – katonai garanciákat vállalt –, amelyet nem tud teljesíteni.

Gyanú és bűnhődés

A második világháború után kevés olyan különleges viszonyt ismerünk, mint az NSZK-é és Izraelé – húzta alá az MKI tudományos igazgatója. Ez a kapcsolat 70 év után is különleges. Egy neves szerzőt idézve hangsúlyozta: a német nép a holokauszt miatt nem igazán tudja saját identitását meghatározni. A német politikát 1945 után a civil állam kialakításának célja határozta meg, míg Izraelét a fennmaradás biztosítása, vagyis a katonai szempontok. A holokauszt miatt kialakult állandó gyanú és bűnhődéstudat azonban végig megmaradt. Az egyesülés viszont felvetette a régi identitáshoz, a dicsőséges nép tudatához való visszatérést, no meg az emlékezetvesztés veszélyét – citálta az idézetet Kiss J. László.

A Saul Mofaz vezette Kadima párt néhány nappal ezelőtt belépett az izraeli nagykoalícióba, így a szeptember 4-re tervezett előre hozott választásokat nem fogják megtartani. Az iráni származású politikus egyértelműen azon az állásponton van, mely szerint nem szabad megelőző csapást mérni az iráni nukleáris létesítményekre. Elemzők szerint a volt védelmi miniszter szava komoly súllyal bír az Irán elleni támadás kérdésében.

A Zöldek parlamenti felbukkanásával erős Izrael-kritika jelent meg Németországban. Az országot bíráló hangok tehát nem Grass-szal kezdődtek. A koszovói népirtás kapcsán például az Auschwitz-metafora már évekkel ezelőtt felmerült, de ugyanide sorolható egy nagynevű zsidó és német író közötti polémia is a közelmúltból. Lassan tompult az a nézet, mely önmagát ostorozó barbár pusztítóként tekint a második világháború idején élő német társadalomra.

Az 1952-es luxemburgi, az izraeliek kártalanításáról megkötött szerződés egyfajta rehabilitációs lépés volt a németek részéről. Egyes vélemények szerint a függetlenségi háború következményeit nyögő Izrael ebben a korszakban a német jóvátétel nélkül nehezen tudott volna fennmaradni. A feltételek nélküli gazdasági „bocsánatkérés” része volt, hogy még a szankcionált fegyverszállításokkal sem volt gond. 1973-ig az Izraelbe beáramló tőke 43 százaléka Németországból érkezett, és utóbbi ma is Jeruzsálem második legnagyobb kereskedelmi partnerének számít.

A diplomáciai kapcsolatok felvételét követően Willy Brandt volt az első kancellár, aki 1973-ban hivatalos látogatást tett Izraelben. Később az arabbarát vonal is felerősödött, Jasszer Arafattal is találkozott a német vezetés, sőt Németország a palesztin állam létezésének jogossága mellett is kiállt. Merkel 2011-ben, Benjamin Netanjahu fogadásakor lemondott a palesztin állam egyoldalú elismeréséről.

Hintapolitika

Grass versére kitérve Kiss J. László megjegyezte: abban akár még a németek felelőssége is fellelhető, hiszen országuk nukleáris lövegek szállítására alkalmas eszközöket is exportál külföldre. Emellett a kancellár a német iparvállalatoknak sem írta külön elő, hogy az Iránnal kapcsolatban meghozott uniós szankciók utolsó betűjét is tartsák be. Az igazgató Grass Izrael-ellenes érveivel szemben hozta fel, miszerint nem világos, hogyan kellene ellenőrizni az ország nukleáris erejét és szerződéses kötelezettségeit. Megjegyezte, a Grass-vita egyébként nem befolyásolja semmilyen módon az izraeli–német diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat. Az izraeli média sem szítja semmilyen módon a németellenességet.

Csendes támogatás

N. Rózsa Erzsébet az izraeli–iráni viszony kapcsán elmondta, az iszlám forradalommal véget ért egy hosszabb korszak. A 80-as években a nyilvánosság előtt folyamatos volt a verbális küzdelem a felek között, a háttérben viszont egészen másként alakult a kapcsolat. Izrael inkább támogatni próbálta Iránt, és az Egyesült Államok felé kívánta terelni Teheránt.

A 90-es évek külpolitikai igazodási pontjai a hidegháború, az Öböl-háború és az arab–izraeli békefolyamat voltak. Ebben az időszakban távolodott el egymástól végletesen Irán és Izrael. Ekkor egyfajta retorikai hullámzás volt jellemző: Khomeini ajatollah támadott, rögtön halála után viszont, amellett, hogy Irán továbbra sem ismerte el Izraelt, Teherán jelezte, nem kíván többé beleszólni a palesztin–izraeli vitába. Ahmadinezsád elnök 2005-ös hatalomra kerülése újabb éles Izrael-ellenes hangnemet hozott. N. Rózsa Erzsébet ugyanakkor aláhúzta: nagy különbség van az izraeli rezsim és a zsidó állam egészének bírálata között.

Az Izrael-ellenes hangok értékelésekor felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb Izraelen kívül élő zsidó közösség Iránban van. A parlamentbe alanyi jogon egy képviselőt küldhetnek, és a valóságban is szabadon gyakorolhatják vallásukat. Ugyanakkor a zsidókkal szembeni koncepciós perek is megmaradtak.

Nem Ahmadinezsád kezdte

Az MKI koordinációs igazgatója hangsúlyozta: Mahmúd Ahmadinezsád elhíresült kijelentése alapvetően nem a teljes megsemmisítésről szól. „Ezt a rezsimet el kellene törölni a föld felszínéről” – így hangzik a sokszor citált mondat, amely egyesek szerint a zsidóság teljes elpusztítására buzdít.

A nukleáris program markánsan új szakaszba lépett Iránban Ahmadinezsád elnöki beiktatását követően. Maga a fejlesztés viszont már jóval ezelőtt elkezdődött – így N. Rózsa –, mégpedig a „mosolygós reformelnök” alatt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) most arra irányul a tevékenysége, hogy kiderítse, katonai vagy civil célra fejleszt Irán. A legnagyobb probléma azonban az, hogy annak ellenére nem átláthatók a nukleáris fejlesztések, hogy egyetlen államban sem hajtottak végre annyi ellenőrzést, mint itt. Az atomhatalmaknak mindazonáltal nem kötelessége ellenőriztetni létesítményeiket. Izrael például még soha nem engedte be a NAÜ ellenőreit nukleáris központjába, tengerparti erőműjének kapuit ellenben kitárta a világ előtt.

2012. január 23-án az uniós külügyminiszterek tanácsa késleltetett, részleges szankciót szavazott meg Iránnal szemben a bírált atomprogram folytatása miatt. A határozat alapján befagyasztják az iráni központi bank európai számláin lévő összegeket és korlátozásokat léptetnek életbe a Perzsa-öbölből érkező olajszállítmányokra. A teljes szankció június 30-tól lépne életbe. A döntés meglehetősen ellentmondásos, mivel a gazdasági válság által komolyan érintett Görögország és Spanyolország olajfogyasztásának mintegy 10 százalékát szerzi be Iránból.

N. Rózsa Erzsébet komoly ellentmondásokra is felhívta a figyelmet. Németország nélkül például nincsenek tárgyalások a NAÜ-ellenőrzésekről, pedig az ország nem állandó ENSZ BT-tag. Hasonló módon Izrael tagállama ugyan a NAÜ-nek, de nem tagja az atomsorompó-egyezménynek, így atomhatalomként beleszól a kontrollba, de őt magát nem lehet ellenőrizni. Egy dologban viszont általános az egyetértés: Izrael számára mindegy, hogy Iránnak mi a célja a fejlesztéssel. Ha nukleáris fegyvert képes előállítani, az Izraelre nézve veszélyt jelent. Miután ma már minden csúcstechnológiai berendezést kettős céllal gyártanak, a politikai szándék dönti majd el, mire használják azt. Irán céljait N. Rózsa szerint az szolgálja leginkább, ha civil célokra használja ezt a technikát. A nemzetközi konszenzus ugyanis teljes abból a szempontból, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez. Ezzel teljesen elszigetelnék magukat, és bezárnák az utolsó kiskaput is.

Soha nem volt ilyen közel a háború

„Izrael számára már a jelenlegi helyzet is fenyegető. Talán soha nem jártunk még olyan közel egy izraeli–iráni háborúhoz, mint az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy Irán 200 éve nem indított támadó háborút a térségben.” Az MKI kutatója leszögezte, hatalmas véleménykülönbség van az izraeli hírszerzés vezetői között is. Egyesek szerint egy izraeli támadás maximum egy évvel tolná el a nukleáris fegyverküszöb szintjének átlépését. Nem biztos, hogy ez az egy év megér egy támadást.

N. Rózsa Erzsébet végül megjegyezte: április végén döntés született arról, hogy május 23-án Irán, az ENSZ BT állandó tagjai és Németország Irakban folytatnak megbeszélést az iráni atomprogramról. „A világ szeme ezen a napon valószínűleg Bagdadra irányul majd.” Az iráni külügyminiszter az esemény kapcsán megjegyezte, Bagdad után nem marad majd egyetlen kérdőjel sem a nukleáris fejlesztés ügyében.